PRO-SPORT

Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

Jól sikerült a kihelyezett elnökségi ülés Bácsalmáson...

A Bács-Kiskun Megyei Kézilabda Szövetség idén újjá választott elnöksége Kiskunhalas után, immár második kihelyezett ülését tartotta, ezúttal Bácsalmáson 2010. október 26-án, kedden, a PVSE Klubházában. A megjelenteket Zsivanov Ferenc köszöntötte a helyi sportegyesület nevében és kívánt jó munkát, hasznos időtöltést az egyesület felújítás alatt álló Klubházában, ahol a hangulatos kiállítás tablóin követhették nyomon a vendégek a 2013-ban alapításának 100. évfordulóját ünneplő egyesület történetét is. A Bács-Kiskun Megyei Kézilabda Szövetség elnöksége és a sportág bácskai jeles képviselőinek építőszellemű megbeszélését a helyi Halász Csárda Vendéglő által szponzorált és felszolgált jellegzetes bácskai ízesítésű vacsora zárta.

Kérdések - Válaszok

Valószínű, hogy 2011. tavaszán sem szaporodnak gomba módra az olyan sportcsarnokok a bácskai tájegységen, amelyekben a szabályoknak megfelelő, bajnoki mérkőzések lejátszására is alkalmas méretű pályák is beférnek... Viszont valamit tenni kell, hogy a ma már teremsportnak számító kézilabda sport közelítsen ahhoz...

Általános kérdésként vetődött fel a szabadtéri pályák használata a 2011-2012-es bajnoki évben: A Szövetségnek nem célja a szabadtéri pályákkal rendelkező csapatok kizárása a megyei bajnokságból, ugyanakkor a kézilabdázással teremben megismerkedők véleményét is szem előtt kell tartani. Ugyanis számukra a szabadtéri bitumenes pálya valóban balesetveszélyes, különösen esős időben... Ezért a bitumenes pályák kiváltására valamit ki kell találni...

Balesetveszély csökkentése a szabadtéri bitumenes pályákon: első lépcsőben a bitumenes pályák borításának cseréje, illetve a bitumenes rétegre gumiszőnyeg vagy műanyag borítás felhelyezésével.

Ősztől tavaszig pedig, ha a fűtés nem is megoldott, de sátortetővel kizárható az időjárás okozta balesetveszély... (Nemesnádudvaron, Csávolyon már gondolkodnak e technológia megvalósításán...)

Kalocsán viszont már túl vannak a gondolkodáson: a 42*22 méteres bitumenes pálya gumi és műanyag bevonattal való, szint kiegyenlítéssel, 14 millió forintos bekerülési értékkel megoldható és a jó hőszigeteléssel, rendelkező sátorral való befedése sem igényel nagyobb összeget és ez a két tétel is nagyságrendekkel kisebb összeget jelent, mint egy új sportcsarnok megépítése igényelne...

Bővíteni kellene a versenylehetőségeket a bácskai térségben: nos Gombkötő István kívánsága hamarabb megvalósult, mint gondolta volna. Elsőként a Mikulás Kupára készítheti fel a madarasi nebulókat, majd a jövő évi versenynaptárba felvételt nyert, Bácsalmáson hagyományteremtő szándékkal idén először megrendezett Tanévzáró, majd a Tanévnyitó Kézilabda Tornára és természetesen a 2011-2012-es Megyei Serdülő Bajnokságra, miután a most indulóhoz, úgymond még fiatalok a lányok...

Többen, így Gál Géza, a két-három csapat által lebonyolított gyakorló mérkőzések a jók, azaz nem kell ahhoz tornajelleggel mérkőzéseket rendezni, hogy kellő számú mérkőzésen gyakorolhassák az edzéseken tanultakat a gyerekek. Nos, az elmúlt hónapokban ilyenek voltak Csávoly és Bácsalmás, vagy Hercegszántó - Bácsalmás, Nemesnádudvar Bácsalmás, de Bácsalmás - Csávoly viszonylatában is, és már lekötött a Bácsalmás - Madaras összecsapás novemberre, hogy most csak a bácsalmási érdekeltségekről essék szó...

Kun István a megyei szövetség elnöke nyitotta meg a rendhagyó elnökségi ülést, sajnálattal megállapítva, hogy a kihelyezett üléssel egyidőben zajlott a helyi képviselőtestületi ülés miatt Németh Balázs Polgármester Úr nem tudott eleget tenni a meghívásnak. Az Ő jelenléte a már említettek mellett azért is „különleges" lehetett volna, mert a PVSE férfi kézilabda csapatának kiváló játékosa. Nos, Kun István üdvözölve a megjelenteket a kiadott napirendi pontoknak megfelelően a bácskai térség kézilabda csapatainak képviselői kapták meg a szót.

 Baja Elsőként az idén létrehozott bajai férficsapattal az egykor volt bajai kézilabda csapat őskövületeinek - Racsmány Árpád, Nemes József, Felső Dénes, de akár a szövetség jelenlegi elnökét is említhetném - nyomdokaiba lépő Balogh László (32 éves) a Baján ismét megalakult férfi csapat képviseletében - Jelenleg 14 fő a csapatunk létszáma, de napokon belül 2 fő 16 éves játékossal bővül a keretünk. Nincs okunk panaszkodni, hisz legfőbb támogatónk, az Eötvös József Főiskola heti háromszor ingyenesen lehetővé teszi a sportcsarnok használatát, felszereléssel látja el önfenntartó csapatunkat... Sikereink egyelőre edzőmérkőzésekhez köthetők, céljaink a bajnokságban is ehhez mértek, tehát szerepeljünk minél jobban... Az viszont már most biztos, hogy a 2011-2012-es bajnoki évben is indulunk a megyei bajnokságban.

Mint csapat ugyancsak nem nagy múltra tekint vissza a bajai női együttes, amely az idén alakult meg és nevezett be a megyei női bajnokságba. Mint csapat, csak hónapokra visszatekintő a múlt, ám a játékosok, hogy csak néhányukat említsem: Hlavati Mariann, Porkoláb Zsuzsanna, Pálfia Zsuzsanna egytől, egyig remek játékosok, akik Hercegszántón, Vaskúton illetve Csávolyon is bizonyították már rátermettségüket. Ők szabadtéren edzenek, ám a mérkőzéseiket teremben játsszák...

Nemesnádudvar Kleinné Simon Zsuzsanna, egy helyesbítéssel kezdi a bevezetésben elhangzottakat. Ő ugyanis nem töltött el „évtizedeket" a kézilabdasportban, hisz mi előtt áttért a kézilabdajátékra atletizált, de az ott szerzett alapokkal nagyon jól „megél" a kézilabda mérkőzéseken is. - Önerőből kezdtük újra 2004-ben, majd 2008-ban neveztünk be a megyei bajnokságba. Az egyesület megalakítása, majd működtetése a helyi Önkormányzatnak és néhány helyi vállalkozásnak köszönhető. Utóbbiak főként anyagi forrással látják el a csapatot, így a csapat felszerelése, anyagi helyzete rendezett. Kivéve a pálya, amely felújításra szorul, már annál is inkább, hogy Nádudvaron játszhassuk a hazai mérkőzéseinket, a megyében az egyik legjobb és legnépesebb szurkolótábor előtt.

Dávod Zórity Mátyás, az a jelenlegi sportvezető a plénumon, aki apró gyerek korától végigjárta a „szamárlétrát" játékosként kezdte, majd edzősködött, végül az egyesület gondját, baját is a vállára vette az edzői munka, a játékosok nevelése mellett. Zórity Mátyás elmondhatja magáról: 2011-ben már kerek ötven éve él-hal a kézilabdasportért, és teszi ezt mindvégig Dávodon. - Minden csapat életében van hullámvölgy, meg kiugró csúcsok is. Ezzel kapcsolatban említeném meg az 1977-es évet, amikor a megyében 37 csapat - két csoportra osztva, Észak, Dél - küzdött a bajnoki címért. Akkor a Déli csoport élén Dávod végzett. Később, 1994-ben mi nyertük a bajnokságot és három évig játszottunk a Nemzeti Bajnokságban. Iskolai szinten eljutottunk a Zánkán lebonyolított Úttörőolimpia döntőjéig. Jelenleg 20 regisztrált játékosa van a dávodi férfi együttesnek, mind dávodi és erre büszkék vagyunk, és jól szerepelünk a bajnokságban. Az viszont aggodalommal tölt el bennünket, ami az idei versenykiírásban le van írva: a 2011-2012-es bajnoki évben már csak teremben lehet lejátszani a bajnoki mérkőzéseket... Ezzel kapcsolatban el kell mondanom: ja ez bekövetkezik, akkor Dávodon meg a bácskai tájék jelentős részén szűnik meg a kézilabdasport. Ugyanis, az Önkormányzat kijelentette: csak addig támogatja a csapatot, amíg otthon játszik és jó szórakozást nyújt a meccsekre kilátogató szép számú nézőseregnek...Zórity Mátyás kiemelte: a kisegyesületek jövője egyébként is veszélyben van. Vészesen fogy a gyerek: a '70-es, '80-as években Dávodon 320 és 480 gyerekből lehetett kiválasztani a tehetségeket. Jelenleg 110 gyerek jár az iskolába, csupán ennyi a kiválasztásra várakozó és akkor az érdeklődés is jelentősen csökken...

Csávoly Ábel György a női és férfi, valamint a leány utánpótlás együttes képviseletében mondja: - a kézilabdasport 2001-ben volt 50 éves a településen. Ő maga 1979-ben csatlakozott a csapathoz, mint játékos, napjainkban edzője és vezetője a Csátesz-nek. - A Polgármester Csávolyon is kijelentette, amennyiben a csapatok a szomszédos településen játsszuk mérkőzéseinket, akkor itt is megvonják az önkormányzati támogatást a csapatoktól, és ezt nem szeretnénk, meg nem szeretnénk elveszíteni ugyancsak népes szurkolótáborunkat sem... A csávolyi kézilabdások célkitűzése, a középmezőny. A csapatok létszáma megfelelő. A már több éve zajló leány utánpótlás-nevelés mellett beindítjuk a fiúk képzését is.

Madaras Gombkötő István testnevelő tanár révén egyelőre csak a település általános iskolájában zajlik szervezett kézilabdaélet. - Nálunk szakköri formában zajlik a sportág oktatása, hátráltatja a munkát a korosztályonként változó gyermeklétszám. Az viszont örömteli, hogy újabb versenylehetőséggel, a serdülő bajnoksággal bővül a paletta. Az ilyen érdeklődést kiváltó versenyekből kellene több, mert az a helyzet, hogy a csapatok zöme játszik egy napon az alapszintű bajnokságban majd jobbik esetben még a Diákolimpia keretében is pályára lépnek egyszer és vége is a versenylehetőségeknek, azaz több erőfelmérő lehetőségre lenne szükség... Különös helyzetben van Madaras, ahol az iskolában a gyereklétszám az utóbbi években 200-220 fő között ingadozik. Az jó, hogy a kisiskoláknak külön rendeznek ma már bajnokságokat, versenyeket. Csakhát a kis-, és nagyiskolák határvonala 200 főnél van meghúzva. Mi a 220 gyerekkel a nagy iskolák közé tartozunk, de ott sajnos nem rúghatunk labdába...

Hercegszántó Gál Géza valójában a Baranya megyei bajnokságban szereplő két 'szántói csapat képviseletében jelent meg a bácsalmási fórumon, aki egykor, mint játékvezető is működött Bács-Kiskunban. Most viszont leginkább a serdülő leány bajnokság után érdeklődik. Mint mondta próbálkozott már egy szerényebb körzetközpontot kialakítani 'Szántón a mohácsi mintát alapul véve, ahol 20 településről toborozzák jó hatásfokkal a legügyesebb gyerekeket a kézilabda sportnak. Nos, ez sajnos Hercegszántó központtal már nem húsz, de még három település - Csátalja, Nagybaracska, Dávod - koordinálásával sem ment... Kérdésre válaszolva elmondta: nem térnek vissza a megyében, mert amikor átkérték magukat Baranyába, ott szívesen és megértéssel fogadták őket és ezért mind a mai napig hálásak a 'szántói sportvezetők. Azzal együtt sem, hogy megemeli a kalapját a Bács-Kiskun Megyei Kézilabda Szövetségben, napjainkban zajló munka láttán.

Bácsbokod Romsics Erzsébet. Sajnos akadályoztatás miatt nem tudott megjelenni, ám Bácsbokod csapatát betéve ismeri mindenki a bácskai tájegységen, hisz Bácsbokod a kézilabdasport körzetközpontja: már az alapján, hogy a térség egyetlen Nemzeti Bajnokságban szereplő női együttese, meg talán azért is, mert a többi kézilabda sportággal foglalkozó településről zömében ide áramlanak a legnagyobb tehetségek... Nos, 'Bokod már ezért is ideális helyzetben van. Aztán az sem mellékes, hogy a 'kilencvenes évek második felében, a sportcsarnoképítéssel egyidőben egy női kézilabda csapat kialakításába is belekezdtek, amely az alapítást követő években hamarosan feljutott a Nemzeti Bajnokságba és ott eddig sikert, sikerre halmozott, jelenleg az NB II. Dél-Keleti csoportjában a második helyen áll, míg az ifjúsági együttes a generációváltás időszakát éli...  Azt viszont örömmel veszik 'Bokodon is, hogy serdülő bajnokság indul a megyében így már-már minden korosztály verseny lehetőséghez juthat...

Tompa Kószó László szintén halaszthatatlan tárgyalás miatt maradt távol az összejöveteltől - ugyanis Tompán ezzel egyidőben tárgyalták a település sportéletének jövőbeni koncepcióját, az erre szánt anyagi forrásokat - az viszont biztos, hogy az említettektől függetlenül benevezi a remek felépítésű tompai lányokat a megyei serdülő bajnokságra, sőt a később kijelölendő játéknapok egyikén a Kisszálláson található sportcsarnok bérlésével is támogatja a rendezvényt. Egyébként jelenleg felnőtt csapat nem működik Tompán, ám egykor NB II-es, csapat jelezte a színvonalat... Most Kószó László áldozatos munkával neveli a sportág utánpótlását, annak ellenére, hogy megtehetné, hogy csak a labdarúgással foglalkozna, de nem teszi, mert Ő, A testnevelő!

Kisszállás Maczkó Tibor Ahhoz képest, hogy az előző évi rájátszás előtt már kezdtek besokallni, és a visszalépés gondolatát fontolgatták, azért néhány játékos igazolásával, ismét csatasorba állításával örvendetes módon, az idei bajnokság mezőnyében is ott található a kisszállási együttes. Sajnos a serdülő bajnokság önerőből szóba sem jöhet, hisz itt is egyre kevesebb gyerek születik, ám az is örvendetes, hogy az ő sportcsarnokuk alkalmas kézilabda mérkőzések lejátszására, bár 1-1 méter hiányzik a szabályos méretekből...

A baráti hangulatban, az előzetesen megadott napirendi pontok szerint lezajlott elnökségi ülést a helyi Halász Csárda által felszolgált bácskai ízesítésű étel elfogyasztásával zárult, amely eseményről jól eső érzéssel távoztak úgy az elnökség tagjai, mint a meghívott vendégek.

Bács-Kun Sport





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 538
Tegnapi: 498
Heti: 1 036
Havi: 15 090
Össz.: 965 933

Látogatottság növelés
Oldal: Jól sikerült kihelyezett elnökségi ulés Bácsalmáson
PRO-SPORT - © 2008 - 2017 - pro-sport.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: jávor lászló testnevelő - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »