Az Arno folyó völgyében
Az Itália földjén eltöltött második nap programjában az Arno folyó két partján fekvő Firenze történelmi városrészének, majd Pisa legnevezetesebb műemlék együttesének megtekintése szerepelt, hogy hazafelé (értsd Modena) tartva kicsit megpihenjünk a Földközi tenger partján.
Szerdán tehát Modenától délre vettük az irányt, hogy a Pó síkságról az Appeninokon átvezető autópályán, rövididőn belül megérkezzünk Firenzébe, az óvárost egykor 8,5 kilométeres hosszúságban ölelő falakon belülre.
A Fortezzo da Bassa mellett leparkírozva buszunkat ismét csak gyalogosan indultunk felfedező utunkra. Talán fölösleges is ezt említeni, mert más közlekedési eszközzel nem is lehet, de nem is érdemes, mert olyan tömény a látni való. A bejárt útvonalon meggyőződhettünk arról, hogy az útikönyvekben leírtak semmi túlzást nem tartalmaznak.
Firenze, műtörténeti értékű középületeinek nagy bősége révén, valóságos Építészeti Múzeum, amilyen kevés más akad Európában. Ezek tereket öveznek körül, s a legforgalmasabb közöttük a Piazza del Duomo. Itt áll Firenze főtemploma, a S. Maria de Fiore. Mellette áll, a Giotto építette, nyolcvannégy méter magas Campanilla (harangtorony). Ezzel szemben a kupolás Battistero (kápolna), Ghiberti világhírű bronzkapuival. Az egyikről Michelangelo mondta: méltán szolgálna a Paradicsom kapujaként.
Bizony, a látványnak és a szóbeli tájékoztatásnak köszönhetően, szájtátva jártuk az óváros utcáit. A gótika remekműve ékesíti a Piazza S. Crocco teret is, az azonos nevű hatalmas templom, Giotto freskójával és Michelangelo, Galilei, Machiavelli stb. síremlékeivel, de felejthetetlen élménnyel gazdagodtunk a Lorenzo templomban is, aminek páratlan értékét a Medici kápolna adja.
A város egyik élénk forgalmú terén a Piazza della Signorian a csoportunk közösen megtekintette a tér két nevezetes műemlékét, a Palazzo Vecchiot, kilencvennégy méter magas tornyával és az előtte álló Michelangelo óriás Dávidjának márványmásolatát valamint a szomszédos Loggia dei Lanzia nevű árkádos csarnokban a világhírű szobrokat. Ezt követően már szabadprogramként ki-ki választhatott az Uffizi-képtár és a Pitti palota, a világ legnagyobb szabású kép- és szobortárak között, ahol alig van olasz és külföldi művész, aki itt ne volna jeles művével képviselve. Többek között önarckép sorozatában a magyar Benczur Gyula, Csók István, Rippl Rónai, Szinyei Merse Pál.
Mesés szépségeket az Arno folyót átívelő ókori eredetű híd, a Ponte Veccio is kínál, a rajta fecskefészekként két oldalt felépített apró, de arannyal dúsan bélelt üzleteivel, ahol már valóban csak ámultunk a mesés gazdagság és a számtalan biztonsági zárral ellátott kirakatok láttán.
Az utolsó firenzei fotók elkészítése után, az Arno folyóval párhuzamosan, nyugatra vettük az irányt, így érkeztünk meg az építészeti emlékekben az egyik leggazdagabb városba, Pisába. A még előttünk álló út és az idő szorításában már csak a legnevezetesebb műemléket, a székesegyházat jártuk be, de az élmény óriási.
Az öthajós carrarai márványból készült dóm mellett áll, a Battistero, a Campo Santo (temető), amelyeket híres festmények, gyönyörű síremlékek ékesítenek. Aztán amiről igazán világhírnevet szerzett Pisa, a Camponele, a „Pisa-i ferde torony", mely különböző technikai megoldásoknak köszönhetően, ma már nem dől tovább.
Az idő gyorsan múlott, így már csak a buszon mélázhattunk el a látottakon, majd a Carrarai márványhegység mellett elhaladva eszünkbe jutottak Michelangelo szavai a Dávid szobor megalkotásáról, mely szerint ilyen „könnyű„ halhatatlanná válni: „A Carrarai márvány olyan szép, hogy a tökéletes mű már benne volt hatalmas márványtömbben, neki már csak a felesleget kellett eltávolítani."
A Földközi tenger partján - letérve az autópályáról - a végtelenbe vesző horizontról eszünkbe jutott: az előttünk elterülő nagyvíz túlsó oldalán Franciaország (Monaco 300 km), de az innen már nem is olyan távoli Afrika (800 km), és a tenger felől érkező mediterrán levegőt jó mélyen beszippantva, a távoli otthonunk (900 km). Jól eljöttünk! (Folytatás: 3. Mailandban nem harminckettő látszik)