PRO-SPORT

Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

BÁCS-KUN SPNyelvöltésRT

I. évfolyam, 2. szám

Bácsalmás, Kunbaja Sportlapja

2006. április 30.

Viharfelhők Bácsalmás felett

Jég volt, csak a whisky és a hazai gólok hiányoztak, amire inni lehetett volna a Bácsalmás - Kiskunfélegyháza mérkőzés után, foglalhatnánk össze az események történetét röviden. Hosszabban mondva: rendhagyó mérkőzés zajlott Bácsalmáson, több szempontból is, a megyei első osztály 20. fordulójában. A PVSE kispadján az a Narancsik Máté ült, akiről cirka két évvel ez előtt úgy gondoltam, többé már nem lesz a felnőtt csapat edzője. No ezt nem a személye ellen mondom, csak aki ismeri Narancsik edzői pályafutását, az tudja: a vezetők, mindig a nehéz időszakokban gondoltak személyére, amikor, miként most is, „helyzet" volt a csapat körül.

Az akasztói mérkőzésen történt esemény volt az utolsó csepp a pohárban, amikor Kővári Péter azt mondta: edzőként befejezte a munkát a PVSE csapata mellett. Így volt szinte törvényszerű, hogy amíg az edzőkérdés nem oldódik meg, addig Narancsik Máté irányítsa a PVSE csapatát.

A másik kérdés, ami ugyancsak foglalkoztatta a hazai együttes szurkolóit nem más, mint a Kiskunfélegyháza csapata ellen vívott mérkőzés. A PVSE a megyei első osztály mezőnyében azon kevés csapatok egyike, amely a bajnoki címre torony magasan esélyes Kiskunfélegyháza ellen az őszi idényben pontot rabolt, ráadásul Félegyházán. Nos, a csapatért szurkolók arra voltak kíváncsiak ugyan tudja-e rendezni sorait az alapjaiban átszervezett PVSE, és tisztes eredményt ér el Félegyháza ellen, vagy csúfos kudarcot él át...

Nos, a csapat felnőtt a feladathoz, és helytállt, bár vereséggel ért véget a mérkőzés, amelynek 87 percében egyenrangú ellenfél volt a PVSE, ám a maradék három percben a pillanatnyi rövidzárlatokat kíméletlenül kihasználta a bajnokjelölt együttes.

Bácsalmás - Kiskunfélegyháza 1-3 (1-2) Bácsalmás, 250 néző. Vezette: Tóth Sándor, Serdűlt Sándor, Vörös Balázs. Bácsalmás: Jaszenovics Zoltán - Párczen Zoltán (Lódri Tamás 65.'), Marcsó Norbert, Juhász Róbert, Snyehola Ákos, Berényi Krisztián (Cs. Kovács Ferenc 75.'), Győrfi Zoltán, Bögre Károly, Mándity Róbert Hercz Zoltán 46.') Sztojanovics Szlavisa, Rudics János. Megbízott edző: Narancsik Máté. Kiskunfélegyháza: Tóth Péter - Barna Csaba, Kovács András, Nagy Lajos, Kelemen János, Nádasdi Gergely, Szabó Tamás, Lengyel Tamás (Fricska Miklós 88.'), Újváry Bálint (Valkovics Gábor 70.'), Péntek József, Kádár Tamás. Edző: Gyurik József. Gólszerzők: Rudics János 26. Perc: 1-0. Lengyel Tamás 44. Perc: 1-1. Péntek József tizenegyesből 45. Perc: 1-2! Barna Csaba 88. Perc: 1-3. Kitűntek: Jaszenovics Zoltán, Bögre Károly, Rudics János illetve Barna Csaba, Kovács András, Szabó Tamás, Lengyel Tamás, Péntek József. Sárga lap: Juhász Róbert, Párczen Zoltán, Győrfi Zoltán illetve Barna Csaba. Ifjúsági mérkőzés: Bácsalmás - Kiskunfélegyháza 3-0 (0-0) Gólszerzők: Prikidánovics Milán, Szabó Zsolt, Csizmadia Kornél.

Inkább kellemetlenül melegben, mint ideális futball időben elkezdődött mérkőzésen, az első szünetig lejátszott játékidőben kiegyenlített játék zajlott a pályán, majd a 6. percben, mint derült égből a villámcsapás, a játékvezető szünetet rendelt el. Már csak azért is, mert tényleg villámok cikáztak alá az égből, a lezúduló jégzápor mellett. A húszpercnyi szünet után, folytatódott a játék, és a mérkőzés 26. percéig váltva forogtak veszélyben a kapuk, ám Sztojánovics, Szabó és Nagy lövései célt tévesztettek. Nem így a 26. percben Rudics János, aki 16 méterről bombázta a kapuba a labdát: 1-0. A gólban elévülhetetlen érdemeket szerzett Bögre Károly, aki a baloldalon került a védők mögé, majd kapura húzott. Lövését Tóth Péter még bravúrosan hárította ugyan, ám a labda a második hullámban érkező Rudics János elé került, aki 16 méterről védhetetlenül bombázta a kapuba.

A gól után a vendégek kerültek enyhe mezőnyfölénybe, ám a hazai védelem jól zárt. A félidő utolsó két percéit leszámítva, amely sorsdöntőnek bizonyult.  44. perc - a bal szélen akciózó Barna Csabára két védő is „kizuhant", aki egy csellel lerázta őket és az üresen maradt Lengyel elé tálalta a labdát. Lengyel pedig az ötös sarkáról, senkitől sem zavartatva a kapu bal alsó sarkába helyezte: 1-1. Szinte a középkezdés után azonnal, ismét támadást indíthattak a vendégek és a védők közül kitörő csatárt Párczen Zoltán tizenegyes gyanús becsúszással szerelte. A játékvezetőnél is komoly fejtörést okozott az eset, majd némi mérlegelést és habozást követően, a tizenegyes pontra mutatott. A büntetőből Péntek József a jó irányba vetődő Jaszenovics Zoltán felett, a kapu jobb oldalába lőtte a labdát: 1-2.

A szünet után kiegyenlített játék zajlott a pályán, ám amíg Hercz Zoltán, Rudics János, Sztojanovics Szlavisa százas helyzetei kihasználatlanul maradtak, addig a vendégeknél adódó lehetőségek közül a 88. percben Barna Csaba révén ismét kihasználtak egyet: 1-3. A pályán mutatott játék és a kidolgozott helyzetek alapján a döntetlen most is benne volt a játékban, ám a helyzeteket nem elég kidolgozni, azt értékesíteni is kell, és ebben a műfajban mutatott teljesítménye alapján a vendégek sikere megérdemelt. Egyben Kovács Józsefnek a PVSE új edzőjének is utat mutatattak a mérkőzésen látottak Nevezetesen, hogy hol szorít a cipő?

Mérkőzés után  Narancsik Máté: - Szerencsétlen körülmények között kaptunk ki. - foglalja össze a mérkőzés lényegét, a mérkőzést követően távozó edző. (Hát igen! Nem sok kellett volna az újabb bravúrhoz. A történeti hűséghez tartozik, hogy az edző hétvégi mérlege már túl szép lett volna, ha a nagyok is pontszerzéssel vonulnak le a pályáról. Ugyanis Narancsik edző irányításával szombaton, a serdülőkkel Nemesnádudvar, vasárnap az ifjúsági együttessel Kiskunfélegyháza ellen aratott 3-0-s győzelmeket a PVSE.) Gyurik József: - Sportszerű mérkőzésen nagyon jó ellenfelet, sőt a mi mumusunkat sikerült legyőzni. További sok sikert kívánok a bácsalmási együttesnek a megyei első osztályban.

További labdarúgás eredmények:  2006. április 1-2.

Megyei serdülő bajnokság: Bajai LSE - Kelebia 4-1 Gsz.: Tóth Tamás (2), Gál Andor, Krizsán Milán     ill. Szabó Zoltán   Mélykút - Sükösd  2-3 Gsz.: Gyetvai Gergő (2)  ill. Takács Zoltán, Nemes  Róbert, Kovács Róbert Gara - Nagybaracska 7-0 Gsz.: Bacsi Szabolcs (3), Czobor Richárd (3), Kertész Donát Jánoshalma - Vaskút 4-1 Gsz.: Kolompár Dávid (2), Granyák Dominik, Szemlics Bertram Bácsalmás - Nemesnádudvar 3:  0 Gsz.: Prikidánovics Milán, Eckert Norbert,  Doszpod László Madaras - Szeremle 11-1        Gsz.: Vadászlaki Zsolt, Szöllősi Tamás, Györe Róbert (3-3), Nagy Benjámin (2)  ill. Tompa - Érsekcsanád 4-11 Gsz.: Ternyák Zsolt (2), Rambala Dávid, Zemkó   Viktor  ill. Bajnok Adrián, Farkas Gábor, Berta Roland, Vidákovics Bertalan, Schultz Máté (2-2), Szőke Antal

Megyei női bajnokság: Géderlak - Jánoshalma 1:1 Gsz.: Csóti Kitti  ill. öngól Jászszentlászló - Városföld  4:2 Gsz.: Nagy Viktória (2), Bezsenyi Zsuzsanna, Fábián Szabina  ill. Grézló Dóra, Dávid Réka   Kiskunfélegyháza - Katymár 8:  1 Gsz.: Szabó Nóra (5), Bali Cintia, Rosta Eszter, Váraljai Vivien  ill. öngól Nagykőrös - Dusnok 0-2

Megyei  III. osztály Déli csoport Rémi Öregfiúk - Borota 1-4 Jánoshalma - Mélykút 4-1 Gsz.: Balogh Viktor, Kökény László, Solti Zsolt, Ságodi Imre  ill. Kiss Krisztián Dunafalva - Csávoly 2-2    Gsz.: Kovács Antal,Papp Csaba  ill. Szabó Gábor, Romsics Róbert Dávod - Kisszállás 0-3 Gsz.: Tóth Gábor, Kiss Tamás, Dobó Dávid Felsőszentiván - Rém 6-0 Gsz.: Rezsneki Csaba (3),Urlauber Barnabás (2), Novák Péter

NB-III. - Dráva-csoport Nagyatád - Bajai  LSE 2-3 Gsz.: Nagy Előd (2) és Trucz Zsolt

Élcsapatok: Bácsalmás, Csávoly, Jánoshalma

Tabellák, a 2006. április 1-jén és 2-án lejátszott mérkőzések eredményei után A BKMLSZ Bajai VERSENY BIZOTTSÁG által közzétett előzetes közlemény szerint, a megyei serdülő bajnokság déli csoportjában Bácsalmás a tavasszal átvette a vezetését és biztosan őrzi helyét a második Bajai LSE együttese előtt. A harmadik osztály déli csoportjában Csávoly, míg a megyei női bajnokságban Jánoshalma áll az élen továbbra is. Bár a két csapat legutóbbi döntetlennel végződött mérkőzésének köszönhetően, előnyük csökkent a még mindig veretlen Felsőszentivánnal illetve Kiskunfélegyházával szemben.

Meggyei serdülő bajnokság. Sorrend a 17. forduló után

1. Bácsalmás 18       17     0 1 115-9 51

2. Bajai LSE 17 15     1        1 115-14 46

3. Sükösd 17    13     1        3   89-24 40

Megyei III. osztály déli csoport. Sorrend a 13. forduló után

   1. Csávoly 12 10    1 1 33-10 30

   2. Felsőszentiván 11 8    3 0  35-8 27

   3. Kisszállás 12 7    0        5 30-19  21


Megyei női bajnokság. Sorrend a 9. forduló után.

  1. Jánoshalma  9 7  2     0  24-11 23

  2. Kiskunfélegyháza  9 7  1     1  43-13 22

  3. Dusnok   9 5      1      3 31-20 16

...

  6. Katymár   9 2      0      7 12-36 6

Bács-Kun Sport                                                                            





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 656
Tegnapi: 1 391
Heti: 4 789
Havi: 12 958
Össz.: 1 024 827

Látogatottság növelés
Oldal: Bács-Kun Sport XI./2. 2006.04.03.
PRO-SPORT - © 2008 - 2017 - pro-sport.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: harcsa távcsalik - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »