Bácsalmási Sport Club - Bácsalmási Petőfi Városi Sportegyesület

1913. június 1. - 2009. május 1.

95 - 50 - 25

„Helló Karesz!

A holnapi rendezvényen mindenképpen részt szeretnék venni, de csak egy aznapi oda-visszautazásra van lehetőségem. A rendelkezésre álló rövid idő és a zsúfolt program miatt nem vagyok biztos, hogy túl sok szót tudunk majd váltani, ezért engedd meg, hogy néhány gondolatot megosszak Veled.

Mint talán tudod, a családunkban az emlékezés az elmúlt időszakban különös súlyt kapott, és a rendezvény kapcsán is tódulnak elő a fiatalkori emlékek. Régóta szerettem volna számodra beszámolni az 1988-as keceli torna óta történtekről, mert hát a sportban átélt örömöket kivel ossza meg az ember, ha nem a nevelőedzőjével.

Tenném mindezt annak ellenére, hogy rövid sportpályafutásom messze nem mérhető profi karrierhez, de az ugyanakkor az amatőr sport minden örömével megörvendeztetett. Az elért eredmények nem nagy csapatokhoz, hanem kis csapatok nagy sikereihez kötődnek. Pályafutásomat - bárhová is kerültem - a "te, honnan jött ez a jobb kettes?" fordulattal lehet jellemezni. Ez a jobb kettes Bácsalmásról jött, térdszalagjai aszfalthoz szoktak, de a bácsalmási alapokkal mindenütt meghatározó játékos lehetett az ETO- ból, Várpalotáról, a VÁÉV-Bramac-ból, az Elektromosból, Tisza Volánból, Nagykanizsai Olajbányászból (!), stb. érkezettek között.

Sopron a kosárlabda városa. A megyei osztályban játszó csapat - bár odakerülésemkor NB II-ért játszottunk osztályozót - megszűnt, így az egyetem színeiben egy, a testnevelés tanszéken dolgozó kosárlabda(!) edzővel hoztunk létre egy csapatot megyei osztály szintjén. A "pofozózsák" szereptől indultunk (köszönet mindazoknak, akik azért jöttek meccsekre, hogy "kilegyen" a csapat és hogy a szélekről valaki visszaadja a labdát), később már csak az utolsó percekben kapott gólokkal kaptunk ki, aztán néha ikszeltünk, egyszer csak aztán mi lőttünk az utolsó percben győztes, kapufás gólokat. Ötödévre az országos főiskolás bajnokság négyes döntője résztvevői lettünk. A döntőbe jutásért az NB II-es MAFC-ot vertük ki, majd a döntőben az ellenfelek a Szotyorival és másokkal felálló TF, a Bartók Csabával és
Oszlánczyval felálló Szeged, és a Czakóval felálló JPTE voltak.

2009. május 1.

Emlékezetes élményem szintén az egyik főiskolás területi döntőhöz kötődik, ahol - miután három meccsen 50 gólt szerezve gólkirály lettem - meghívást kaptam a VB-re készülő, Éles, Sótonyi-féle junior válogatottba. A történtektől igazából fel sem ocsúdtam, de a dolgok rögtön máshogy alakultak. Néhány héttel ezután, mikor május 13(!)-án a GYÁÉV elleni meccsen éppen a 13.(!) gólomat lőttem, mikor lövés közben lerántottak, a térdemre estem. Térdkalácstörés, félrekezelés, elmozdulás, ősszel Kecskeméten műtét. Gréczy főorvos úr kiváló hozzáértése ellenére másfél év kellett, hogy újra elérjem a nulla szintet. (Kerékpáros rehabilitációm alatt találkoztunk egyszer a Mártírok útján.

Jó néhány további csapatsiker - immáron nemzetközi főiskolás játékokon is -, jó néhány emlékezetes bajnoki-, vagy kupaszereplés, és jó néhány gólkirályi cím után kerültem Csurgóra, életemben először NB II-be. Ehhez képest a történet rövid úton leszállóágra állt. Történt ez annak ellenére, hogy az első csurgói fellépésemen, egy februári egynapos felkészülési tornán már gólkirály lettem úgy, hogy két nappal azelőtt vettem részt az első és egyetlen edzésen, az első meccs második félidejében cseréltek csak be, de a harmadik meccsen a Komlónak már 14 gólt lőttem (a kapujukban Sevcov állt).

Csurgón mutatkozott meg, hogy a csapategység és a közösségi szellem nem pénzkérdés, így egy szezon után - immáron gyarapodó sérülések közepette - a pályafutásom lezárult és helyét a család és a munka vette át.

Fenti néhány alkalom bemutatása talán érzékelteti, hogy a bácsalmási alapok és a Te neved számtalanszor elhangzott ezen tíz év során. Azt sajnálom, hogy még erőm teljében - a keceli torna kivételével - nem tudtam bácsalmási színekben, Veled egy pályán megszolgálni valamit a kapott tudásból. Az viszont örömmel tölt el, hogy tízéves kislányom kislabdával túl szokott dobni mindenkit tanító nénistől, mérőszalagostól...

A fent említettek a legkevesebbek, amit a sporttól kaptam. A kézilabda során ösztönné vált összetett mozgáskoordináció nem múlt el nyomtalanul, a csapatszellem, az összetartás, a teljesítőképesség határainak gyakorlati megismerése mélyen rögzült az akkori ifjúban. (A 85-ös bajnokság előtti alapozáskor dög melegben 4000 m után 400 m-t futottunk időre. A Dörmő Attilával futottam, az ájulásig. Azt mondtad: Ez az Petya, megnyerjük a bajnokságot! Úgy is lett.)

Amit csupán Szüleimtől és a sporttól ismertem meg: a hit és a befektetett munka göröngyös útját, de idővel biztos diadalát. Most kezdek abba a korba beöregedni, hogy felismerjem: erre a gyerekeimet nekem kell rávezetnem.

Gratulálok az elért bácsalmási kézilabdás sportsikerekhez. Köszönök mindent, így azt is, hogy a könyvekben kiemelten említettél meg engem. Az elért sikereimet közös eredményünknek tekintem.

Kelt: Nagykanizsa, 2009. április 30.

Üdvözlettel: Petya."

Kiállítás megnyitó képeihez klikk ide

A megemlékezés előtti kulturális és sportesemények képeihez klikk ide

A díjak átadásáról itt találhatók képek

Krisztin Mátyás-emléktorna eseményeiről fotók itt találhatók

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat