PRO-SPORT

Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

BÁCS-KUN SPKirályRT

X. évfolyam, 13. szám Bácsalmás, Kunbaja Sportlapja 2005. december 13.

Megjelent

Az ezredvég sportja

Már elérhető

www.bacskunsport.bacskaisport.hu

Bácsalmás, a végletek csapata

Az őszi idény utolsó előtti fordulóját játszották a csapatok a megyei első osztály 2005-2006-os bajnoki év őszi idényében. Bácsalmás együttese a hatodik helyen tanyázó Harta együttesét fogadta. Ha azt nézzük, hogy a PVSE, a listavezető Kiskunfélegyháza otthonában döntetlent ért el, a második Izsák és az ötödik Solt ellenében győztesen vonulhatott le a pályáról idegenben, továbbá hazai pályán legyőzték a harmadik Akasztó együttesét is, akkor a „csak" hatodik helyezett Harta ellen jogos reménynek tűnt, a hazai siker. Mindaddig, amíg Madácsi János ma már szegedi illetőségű játékvezető hangos sípszóval nem jelezte a mérkőzés kezdetét. Folytatás a 2. oldalon...

„Csillagos" ötös Kerekegyházán

A 2005-2006. évi megyei első osztályú bajnokság őszi idényében az utolsó fordulóhoz érkeztek a csapatok. A 15. forduló nyitómérkőzését tegnap Kerekegyházán játszották, ahol az újonc Bácsalmás csapata vendégeskedett. Az esélyekről annyit: a PVSE, a mezőny első feléhez tartozó együttesek ellen kiválóan teljesített, még idegenben is, ám a hozzá hasonló képességűek ellen, rendre betlizett. Nos, a Kerekegyháza vastagon a Bácsalmás mögött tanyázott, így akár azt is mondhatnánk, hogy a győzelemre nem sok esélye mutatkozott. Viszont, ami a szombaton történt, az minden képzeletet felül múlt. A mérkőzésben a vereség lehetősége tehát benne volt, de ennyire? Az ifjúsági együttes viszont erősen tartalékosan is dicséretes teljesítmény nyújtott, és kiütéses győzelmet aratott Kerekegyházán. Folytatás 4. oldal

Hová rohantatok fiúk?

A Balatonboglár elleni mérkőzéssel fejeződött be, a 2005-2006-os bajnoki év őszi idénye, az NB II. Dél-nyugati csoportjában, a Bácsalmás férfikézilabda együttesének - Fonyódon. Nos, az élcsapatok ellen lejátszott mérkőzések, majd a Hercegszántó elleni biztató játékot követően, a várakozások ellenére, a mezőny második feléhez tartozó csapatok ellen sem született meg a PVSE első, már nagyon várt győzelme...  Folytatás az 5. oldalon ...

Bácskai színes

Bácsalmáson tartott olvasói fórumot, a Petőfi Népe. Onódi Tamás Bajáról, Bajára tart. Csabax és Fagolyó végzett a tippverseny élén.


Bácsalmás, a végletek csapata

Az őszi idény utolsó előtti fordulóját játszották a csapatok a megyei első osztály 2005-2006-os bajnoki év őszi idényében. Bácsalmás együttese a hatodik helyen tanyázó Harta együttesét fogadta. Ha azt nézzük, hogy a PVSE, a listavezető Kiskunfélegyháza otthonában döntetlent ért el, a második Izsák és az ötödik Solt ellenében győztesen vonulhatott le a pályáról idegenben, továbbá hazai pályán legyőzték a harmadik Akasztó együttesét is, akkor a „csak" hatodik helyezett Harta ellen jogos reménynek tűnt, a hazai siker. Mindaddig, amíg Madácsi János bácsalmási gyökerekkel rendelkező, ma már szegedi illetőségű játékvezető hangos sípszóval nem jelezte a mérkőzés kezdetét.

A PVSE csapatán ugyanis az Izsákon mutatott játék nyoma sem maradt a Harta ellen. Mondhatnánk, hogy egy varázssípszóra eltűnt.

Bácsalmás - Harta 2-3 (0-1) Bácsalmás, 150 néző. Vezette: Madácsi János, Tanács László, Somodi János. Bácsalmás: Zsemberi - Rudics, Snyehola, Varga (Marcsó 46.'), Párczen, Hercz, Berényi, Juhász (Mándity 53.'), Bögre, Tóth, kővári (Krix 84.'). Edző: Kővári Péter. Harta: Zsinka - Bálint (Égert 82.'), Czigler, Vékony, Vejtei, Sebestyén (Szauer 67.'), Ispán, Szabadi, Balogh (Lázár 75.'), Bujáki, Kovács. Edző: Szabó László.

A Harta kezdte a játékot és néhány átadást követően, máris a PVSE térfelén bonyolította a játékot. 5. perc - egy rossz kapuskirúgás után, Kovács a jobbösszekötő helyéről vette célba Zsemberi kapuját, ám a labda a jobb kapufa mellett hagyta el a játékteret. 10. perc - Harta végezhetett el szabadrúgást a kaputól 20 méterre jobbról. Sebestyén lövése a bal felső sarok mellett suhant el. 15. perc - Varga vesztette el a labdát a saját térfelének közepén, és Kovács szabadon törhetett kapura, majd a bal alsó sarokba lőtt: 0-1. 20. perc - Hartai szabadrúgás a kaputól 20 méterre, balról. Balogh lövése a jobb alsó sarok mellett hagyta el a pályát. 25. perc - Juhász jobbról adta be a labdát, amit Tóth szép a kapu jobb oldalára fejelt, ám Zsinka szép vetődéssel fogta. 29. perc - Ekkor Zsemberi védett lábbal bravúrosan egy hartai lövést szögletre.

31. perc - Hercz jobbról elvégzett szögletét követően a labdát a védők ismét szögletre vágták. 34. perc - Juhász bedobásából ismét Tóth veszi célba Zsinka kapuját fejjel, de eredménytelenül. 35. perc - az ellentámadás során ismét Zsemberi hárít egy lövést, ismét lábbal. 39. perc - hartai szögletet jobbról Szabadi adja be a kapu elé, ahonnan Tóth fejeli ki a mezőnybe. 43. perc - a PVSE jut szabadrúgáshoz jobbról. A labda mögé Rudics áll, ám a labdát kapu fölé bombázza. 46. perc - Varga helyett Marcsó lépett pályára, és az átszervezett PVSE kezd nagy elszántsággal, ám egy gyors ellentámadás során a Harta jutott szabadrúgáshoz jobbról. 51. perc - Szabadi ívelte a labdát kapu elé, és a nagy lendülettel, érkező Kovács a „félúton" lévő Zsemberi felett, felhőfejessel a kapu jobb oldalába juttatta: 0-2. 53. perc - Juhász helyett Mándity lép pályára. 56. perc - Mándity beadására Tóth érkezett remek ütemben, ám fejese egy védőről pattant el a kapuba vezető iránytól. 57. perc - a saját tizenhatosukon belül, kezezést vétettek a hartai védők, amiért Madácsi játékvezető habozás nélkül a tizenegyes pontra mutatott. A büntetőt Bögre végezte el, és a labdát, a bal alsó sarokba lőtte: 1-2. 59. perc - PVSE jutott szöglethez balról, ám Bögre beívelése nyomán a labda átszállt a fejek felett. 60. perc - jobbról elvégzett hartai szögletből fejelhettek ismét a vendégek, de a labda kapu mellé szállt.

62. perc - a hartai térfélen Rudics akasztja az előretörő Echlert, aminek ellentételezése a szabadrúgás és egy sárga lap. Egy perccel később Mándity is besárgul. 67. perc - Sebestyént Szauer Tamás váltja a pályán. 69. perc - Kovács a baloldalon futja le a védelmet, majd beadása után, a támadást követő Bujáki a labdát kapu mellé vágja. 75. perc - Balog helyén Lázár folytatja játékot. 77. perc - támad a PVSE és a védők szögletre mentettek. Hercz jobbról beívelt labdája a védőkről került a mezőnybe. 78. perc - Vejtei futotta le a védőket, majd 18 méterről a kapu fölé lőtt. 80. perc - Snyehola 18 méterről eleresztett bombaerejű lövése terítette le a labdába fejelő Echlert. 82. perc - Bálint helyére Égert lépett pályára. 84. perc - a vonalban védekező hátvédeket Kovács hagyta faképnél. Bár Snyehola utolérte és a lövésbe még belelépett, ám a labda így furcsa gellert kapva, a kapuból kimozduló Zsemberi mellett, a balalsó sarokba landolt: 1-3. Kővári helyére Krix érkezett frissítésül. 86. perc - Rudics futott el a baloldalon, beadását a védők szögletre vágták. 88. perc - Mándity baloldalon tört előre, a védők azonban szögletre szerelik. Bögre beívelése után, a labdát Rudics kapu fölé rúgta. 89. perc - Mándity jobbról futotta le a védőket, majd a hosszú sarok előtt helyezkedő Tóth, a labdára kimozduló Zsinka mellett szép mozdulattal a kapuba rúgta: 2-3. Szép mozdulat, szépségtapasz. Ezzel együtt megérdemelten győzött a Harta együttese. A játékukban volt elképzelés, míg a PVSE most azt bizonyította, hogy a végletek csapata. Még rövidebben megfogalmazva az összegzés: Bácsalmás - Kovács János 2-3!

Kővári Péter - A csapatból nem tudok kiemelkedő teljesítményt nyújtó játékost mondani, viszont gyenge játékunk ellenére szorossá tettük az eredményt. A Harta megérdemelten nyert. Szabó László: - A végelszámolásnál, a csapatot a dobogóra várjuk. Most, úgy érzem megérdemelten nyertünk. Mindig így játszunk. Öt-hat helyzetet kidolgozunk, és most három kihasználásával is győzni tudtunk. A csapatból Kovács, Czigler és Vejtei teljesítménye emelhető ki.Kovács János: a mezőny legjobbja, a mesterhármas birtokosa: - Jó csapatot ismerhettem meg a Bácsalmás együttesében, ám egy hibájuk volt. A védelem egyvonalban védekezett és ez megkönnyítette a dolgomat...

További eredmények: Kiskunfélegyháza - Izsák 4-0, Tiszakécske - Kunszállás 2-0, Szabadszállás - Nemesnádudvar 1-3, Solt - Dusnok 1-0, Kiskörös - Akasztó 0-1, Tompa - Soltvadkert 3-1, Kalocsa - Kerekegyháza 3-0.

A bajnoki sorrend az őszi utolsó forduló előtt: 1. Kiskunfélegyháza 38, 2. Akasztó 31, 3. Izsák 28, 4. Kiskőrös, Solt 27-27, 6. Harta 24, 7. Tompa 21, 8. Tiszakécske 20, 9. Kunszállás, Dusnok 18-18, 11. Bácsalmás, Soltvadkert 17-17, 13. Kerekegyháza 13, 14. Kalocsa 9, 15. Nemesnádudvar 8, 16. Szabadszállás 1 pont. Bács-Kun Sport

„Csillagos" ötös Kerekegyházán

A 2005-2006. évi megyei első osztályú bajnokság őszi idényében az utolsó fordulóhoz érkeztek a csapatok. A 15. forduló nyitómérkőzését tegnap Kerekegyházán játszották, ahol az újonc Bácsalmás csapata vendégeskedett. Az esélyekről annyit: a PVSE, a mezőny első feléhez tartozó együttesek ellen kiválóan teljesített, még idegenben is, ám a hozzá hasonló képességűek ellen, rendre betlizett. Nos, a Kerekegyháza vastagon a Bácsalmás mögött tanyázott, így akár azt is mondhatnánk, hogy a győzelemre nem sok esélye mutatkozott. Viszont, ami a szombaton történt, az minden képzeletet felül múlt. A mérkőzésben a vereség lehetősége tehát benne volt, de ennyire? Az ifjúsági együttes viszont erősen tartalékosan is dicséretes teljesítmény nyújtott, és kiütéses győzelmet aratott Kerekegyházán.

A PVSE együttesének tehát nem sikerült a győzelem, ezzel együtt elszakadni az őt üldöző csapatoktól, legfőképpen a Kerekegyháza együttesétől. Az összeállítást nézve, azt sem mondhatnánk, hogy tartalékosan léptünk pályára, de valahogy semmi sem sikerült... A szerényebb képességű Kerekegyháza, a PVSE mutatott teljesítményét „csillagos" ötösre értékelte. Talán a téli pihenőben sikerül megfejteni a talányt: mi okozza a csapat óriási formaingadozását?

Kerekegyháza - Bácsalmás 5-0 (2-0)

Bácsalmás: Zsemberi - Marcsó, Snyehola (Ótott), Párczen (Kubina), Rudics (Páncsics), Berényi (Varga), Bögre, Kővári (Juhász), Hercz, Mándity, Tóth. Edző: Kővári Péter.

A hazai együttes, a 26. percben szerzett vezetést, majd egy öngólgyanús találattal kettőre növelte előnyét az első félidőben. A második játékrészben aztán a kitámadó vendégek ellen sorozatban dolgozták ki, a pálya adottságait kihasználva, a helyzeteket a kerekegyháziak, és a PVSE veresége még nagyobb különbségű is lehetett volna. Az 55. percben büntetőből, majd ezt követően formás támadások végén újabb két góllal terhelték meg a kiszolgáltatott helyzetben lévő Zsemberi kapuját. Kővári Péter szomorúsága talán érthető...

Kővári Péter: - A szomorú az, hogy tegnap körülbelül ennyi különbség is volt a két csapat között. Az ellenfél játékosai nem voltak kiemelkedő képességűek - kivétel talán a játékosedző Gazdag Attila - viszont rendkívül szervezetten, agresszíven és motiváltan játszottak. Ők nem csak beszéltek róla, hanem a pályán is a tudtunkra adták, hogy rendkívül fontos ez a mérkőzés mindkét csapat számára... Csapatunkban sajnos újra volt olyan játékos, aki nem az elvártaknak megfelelően készült a mérkőzésre. Hozzá kell tennem azonban, hogy semmivel sem nyújtott ő rosszabb teljesítményt, mint bárki más a csapatból. És ezzel mindannyiunk teljesítményét minősítem. Sajnos minden játékosunk mélyen tudása alatt játszott, és tegnap még szívvel sem tudtuk pótolni hibáinkat. A tisztánlátáshoz az is hozzátartozik, hogy játékra teljesen alkalmatlan pályán játszottunk, ami nem kedvezett az eredeti játékstílusunknak. Nem tudtunk hátulról építkezni, nem tudtuk megjáratni a labdát, rögtön a védőharmadunkban hibáztunk, és ezeket a hibákat használta ki az ellenfelünk. A szünetben megbeszéltük ezt. Arra kértem a játékosokat, hogy rúgjuk át a középpályát, tartsuk a labdát az ellenfél térfelén, hibázzanak ők, és használjuk ki az így adódó helyzeteinket. Sajnos ebből semmit sem lehetett látni, sőt... Az egész mérkőzésen egyszer lőttünk kapu irányába, de védeni akkor sem kellett a kapusnak. Sajnos régóta érett egy ilyen mérkőzés. Remélem észhez térít minden érintettet ez a pofon, és télen ki tudjuk javítani a hibáinkat.

Pedig az ifjúsági együttes erősen tartalékosan is jó alaphangulatot biztosított a nagyoknak. Az ifik, a Szabó legények, és Sáfár nélkül is dicséretes játékot nyújtottak és kiütéses győzelmet arattak Kerekegyházán.

Kerekegyháza - Bácsalmás 1-7 Bácsalmás: Jaszenovics Zoltán - Bartuc Attila, Barcsák Endre, Varga László, Eckert Norbert, Józsa Norbert, Barcsák Gábor, Cse Kovács Ferenc, Horváth Zoltán, Józsa Patrik (Bedzsula Milán 48.'), Csizmadia Kornél. Edző: Narancsik Máté. Gólszerzők: Józsa Norbert, Csizmadia Kornél, Csehó Kovács Ferenc, Barcsák Endre, Barcsák Gábor, Bedzsula Milán, Horváth Zoltán. Kitűnt: a PVSE együttese.

Hová rohantatok fiúk?

A Balatonboglár elleni mérkőzéssel fejeződött be, a 2005-2006-os bajnoki év őszi idénye, az NB II. Dél-nyugati csoportjában, a Bácsalmás férfikézilabda együttesének - Fonyódon. Nos, az élcsapatok ellen lejátszott mérkőzések, majd a Hercegszántó elleni biztató játékot követően, a várakozások ellenére, a mezőny második feléhez tartozó csapatok ellen sem született meg a PVSE első, már nagyon várt győzelme...

Balatonboglár - Bácsalmás 36-22  (17-10) Fonyód, 100 néző. Vezette: Kosztend, Pap. Balatonboglár: Ács, Beke 2,  Erdős 5, Hiczfelder 1, Horváth,  Hungler 4, Katona 4, Kocsis 1, Péter 16/5, Pogány, Schrauff,  Varga 3,  Zeke. Bácsalmás: Kovács Péter - Lázár Zoltán 3/2, Bilinovics Ferenc 2, Kilián Zoltán 5, Csovcsics Zsolt 1, Márfi Ákos 6/1, Osztrogonácz János 1. Csere: Eckert Tibor, Igás Andor, Juhász János 3, Szente Balázs 1, Vajda Zoltán. Hétméteres/gól: 5/5 illetve 4/3. Kiállítás: 10 perc illetve 6 perc. Kizárás 1 játékos a Boglárnál.

A mérkőzéshez nincs mit hozzátenni. Az őszi küzdelmek után 5. helyen végzett hazai együttes győzelme vitathatatlan. Az viszont elgondolkodtató, hogy a PVSE kevés kivételtől eltekintve, rendre 35-40 gólt kapott az őszi mérkőzéseken. Ez több tényezőből is eredhet. Valószínűleg az ellenfelek jobbak. Ennek ellenére a PVSE, a kor játékstílusának megfelelően gyorsjátékra törekszik, ám ez nem megy. Ebből eredően, sokat hibáznak támadásban, és a gyors visszarendeződés sem megy. Az ellenfelek rendre leindítják a PVSE együttesét. A mezőny egyik legjobb kapusa rendre ziccerekkel kénytelen szembe nézni, néhány bravúrtól eltekintve, eredménytelenül. Aztán, érdekes dolog úgy végig játszani egy mérkőzést, hogy a figyelmeztetések sorában a lehetséges hárommal szemben, mindössze két sárga lap szerepel. Persze azt is mondhatnánk, hogy a PVSE sportszerű csapat, ami tény. Viszont, jelentheti azt is, hogy nem sokszor nyílik lehetősége a visszarendeződésre, a támadás közben előforduló hibákat lerohanásokkal kihasználó ellenfelekkel szemben. Nincs lehetősége, hogy a kibontakozó gyors ellentámadásokat, egy sárga lap, vagy egy kiállítást is bevállalva, megállítsa. A fentiekből ered, a hónap kérdése: hová rohantatok fiúk? Ha a gyorsjáték nem megy, illetve sok technikai hibával átszőtt, akkor inkább egyelőre, a játék lassítására kellene törekedni, támadásban. A hatékony védőpozíció elfoglalása érdekében, aztán már lehetne gyorsabb tempót diktálni...

Bomba robbant Baján!

 Még a nyáron, a Limonádé egyik számában megszellőztettük azon értesüléseket, mely szerint a 2004-2005. évi megyei II. osztály bajnokságot nyert Bajaszentistván csapatából, többen remek ugródeszkát fabrikálva, a bajnoki címből más csapatokhoz igazolnak. Nos, a hír akkor, kacsának bizonyult. Az újabb fejlemények szerint viszont nem volt az alaptalan, csak az időpont módosult. A 2005-2006-os bajnoki év őszi idénye után, a november 25-én megtartott évzárón, robbant a bomba Baján.

A hír nem kacsa, hanem bomba! A BLSE labdarúgó csapatát tavasztól Ónodi Tamás a Bajaszentistváni SK edzője irányítja! Raffai Rudolf távozik, mert csapata csak tizedik.

Hogy lesz tovább Szentistvánon? A volt edző megpendítette, hogy több játékost is vinne magával az új klubjához. Hogy kiket, még nem tudni. (Akik szóba kerülhetnek Székely Zsolt, Székely Csaba, Kincse, Gazsi, Káli, Nagy Á., ifj. Ónodi Tamás.)

A hír még nem publikus, de kacsának nem nevezném. Pénteken évzáró azután többet tudok, írta a Bács-Kun Sport egyik tisztelt olvasója, olykor hírforrása Gaben, Bajáról.

A kör bezárult

www.bajaszentistvanisk.tvn.hu Évzárót tartott a Bajaszentistváni SK Labdarúgó Szakosztálya, november 25-én. Az évzárón köszöntők hangzottak el, értékelték a csapat 2005. évben elért teljesítményét, amit 27 veretlenül megvívott mérkőzés kiválóan jellemez. Az est folyamán ajándékozásra is sorkerült. Ennek apropóját az edző, Ónodi Tamásbejelentése szolgáltatta, aki a Bajai LSE felkérésének tesz eleget, és a tavaszi idényben az NB III-ban szereplő együttesnél folytatja pályafutását.

Az ezredvég sportja - részlet

Az edző, Ónodi Tamás: Baján is próféta lehetne

 „1995. február. Napjainkban, ha bácskai labdarúgóberkekben szóba kerül a neve, gyakran mondják róla elismerőleg: Ónodi Tamás? Az igen. Érti a dolgát. Pengés labdarúgó volt, ennél már csak, mint edző jobb. Való igaz. A pályafutását befejezve sem szakadt el a labdarúgástól. Edzői oklevelével a zsebében azóta is sikeres éveket töltött el a zöld gyepen.

Tréneri munkáját a BSK-nál kezdte Rónai Sándor mellett, mint pályaedző. Bajáról Miskére vezetett az útja, ahol az első önálló munkájával igazolta: megéri a pénzét. Az első évben a területi bajnokság (a mai NB III.) Körös-csoportjában, az őszi első helyezés után végül a harmadik helyen végeztek, bronzérmesek lettek. Mélykúton az addig kiesési gondokkal küzdő együttes egy csapásra a megyei élcsapatok közé került az irányításával. 1990-ben hajszállal maradtak le a bajnoki címről. Másfél évi pihenő után 1994. nyarától már Bácsalmáson edzősködik. A rövid hathónapos almási ténykedése alapján is megállapítható, eredményesen.

Ónodi Tamásban, egy határozott, céltudatos, a labdarúgásért élő, haló, szakmai tudással kellően felvértezett igazi sportembert ismerhettek meg a bácsalmásiak is. Az edzői tevékenységét és a keze nyomán kibontakozó egyre jobb és eredményesebb csapatot látva, ma már legpesszimistább helyi szurkoló is elhiszi, hogy az 1995-1996-os bajnoki évben dobogós helyen végez a PVSE együttese. Ha viszont az edző munkáján múlik, a bajnoki címet is biztosra veszik.

Ónodi Tamás (42), tősgyökeres bajai labdarúgóedzővel egy embert próbáló alapozó edzés után beszélgettünk Bácsalmáson.

- Baján az MTE csapatánál kezdtem focizni. A katonai szolgálatot Budapesten a Honvédnál focival töltöttem ki, ahol hadsereg-válogatott lettem. Pestről az NB I/B-s KSC-hez kerültem, majd innen szülővárosomba, Bajára vezetett az utam, ahol a pályafutásom végéig játszottam középpályás poszton.

Már játékosként edzői képesítést szereztem a Testnevelési Főiskolán. Így a visszavonulásom után is „pályán maradhattam". Ennek köszönhető, hogy ma is azzal foglakozhatok, amit nagyon szeretek, a labdarúgással. Sokat köszönhetek a sportnak, hiszen ezzel alapoztam meg az életemet, ezáltal szereztem ismertséget, sok-sok barátot, szép élményeket.

Ónodi Tamás Baján kezdte játékos pályafutását, és ott is fejezte be. Mint edző, a népszerű, ma már elismert szakember, ugyancsak Bajáról indult, és talán még megéljük, hogy nem csak Mélykúton mondják a szavait olvasva: bár csak a próféta szólna belőle. Talán még az is előfordulhat, na nem a nyilatkozatai, hanem a tettei alapján, hogy szűkebb hazájában Baján is próféta lesz. A szakmai felkészültsége, a kellő elhívatottsága megvan hozzá." 

Nos, az edzőről alkotott kép, ma sem változott, a tíz évvel korábban leírtakhoz képest. Csak eltelt egy évtized, miközben az edzői munkáját ma már további tíz év tapasztalata is segíti. Amikor idén tavasszal a Bajaszentistvánhoz került, egy apró megjegyzés került, mely szerint e sorok szerzője, nem erre a bajai csapatra gondolt tíz évvel korábban, ám a dolgok, most rendeződtek és a kör bezárult. Ónodi Tamás próféta lehet szűkebb hazájában, Baján.

Prókai Károly Bács-Kun Sport

www.bajaszentistvanisk.tvn.hu

Évzárót tartott a Bajszentistváni SK!
November 25-én szombaton tartotta év-félévzáró ünnepélyét a Bajaszentistváni Sportkör Labdarúgó Szakosztálya.
Straub János köszöntötte a megjelent felnőtt és ifjúsági labdarúgókat, hozzátartozókat, szurkolókat, szponzorokat. Megköszönte mindenki áldozatos egész éves munkáját. Kiemelte hogy a közös munka gyümölcse akkor igazán értékes, ha az elkövetkezendő években is összefogva közös erővel dolgozunk, ehhez a feltételek biztosítva lesznek. Majd bejelentette, hogy a felnőtt csapat edzője Ónodi Tamás a BLSE csapatától kapott megbízást a felnőtt csapat irányítására, amit Ő el is fogadott. Sok sikert kívánt neki és megköszönte munkáját.

A következő bejelentés természetesen az új edző személye. A csapatot az elkövetkezendő mérkőzéseken Szólik Gábor irányítja!
Ónodi Tamás köszönte meg a csapatnak a hozzáállást és megjegyezte, hogy a bajnoki cím és a jelenlegi második helyezés mindenki munkáját tükrözi. Értékelte az őszi szezont, amelyben a mérkőzések osztályzatai alapján az ősz játékosa Nagy Ákos lett, második helyen Gazsi János harmadik helyen a csk. azaz Császár Norbert végzett.

Ezután a csapat köszöntötte volt edzőjét egy kis ajándékkal majd kölcsönösen mindenki sok sikert kívánt egymásnak a további munkához.

A kakast is lekörözve...

... számolok be arról, hogy miért is áldom az eszem. Az történt, hogy Bácsalmáson, a munkából hazafelé tartva, a szokásos „Taknyos" műintézet helyett, egy megállóval később szálltam le a buszról. Jól döntöttem, mert a zuhogó esőben hamar tető került a fejem fölé, a művelődési ház, zsúfolásig megtelt oldaltermében, ahol a Petőfi Népe, megyénk legnépszerűbb, egyben a legolvasottabb napilapjának képviselői tartottak „író-olvasó" találkozót. Mielőtt erre rátérnék, a befejezést előre citálva mondom, hogy tombola is volt, ahol értékes és praktikus nyeremények is kisorsolásra kerültek. Többek között, több, Petőfi Népe feliratozású esernyő is. Persze, a Petőfi Népe mindenre gondol. Így a találkozó végén e sorok szerzője is ernyővel a feje fölött térhetett haza, a még jobban rázendítő zuháréban.

Az est hangulatosabbá tételében, egy-egy fülbemászó dallam előcsalogatásával a Ritmo De La Pampa működött közre, majd filmvetítéssel mutatták be azt a folyamatot, azt a népes csapatot foglalkoztató tevékenységet, amelynek köszönhetően az újság már korareggel  az olvasó kezébe kerülhet.

Barta Zsolt a Petőfi Népe főszerkesztő helyettese, többek között beszámolt arról is, hogy a napilapok körében, a megyében, a Petőfi Népe a legolvasottabb. Messze megelőzve, az országban 150.000 példányban megjelenő Népszabadságot és más hasonló lapokat.  Géczy Zsolt, a Petőfi Népe legnagyobb helyi szerkesztőségének - bajai - vezetője elmondta: azon fáradoznak, hogy az egykor mesterségesen összevont, bácskai és kiskunsági tájegységből kialakított megyének, a Petőfi Népe keretén belül legyen egy, a bácskai régió életéről beszámoló önálló újságja. Erre történtek már próbálkozások, lásd Bajai Hírlap, ám a dolog még nem megoldott.

Miután a Petőfi Népe napilapot képviselők között további Zsolt nevezetű szerkesztő már nem akadt, a Kiskunfélegyházán élő, az ottani helyi szerkesztőséget vezető, Szász András kérdésre válaszolva arról beszélt, hogyan lett Ő újságíró. A kilencvenes évek elején még nem volt rendszeres olvasója a Petőfi Népe napilapnak, de egy hétvégi fürdőzés alkalmából megvásárolta, és amíg a család a hűsítő vízbe mártózott, Ő azt olvasgatta. Ekkor akadt meg a szeme egy hirdetésen, amely arra hívta fel a figyelmet, hogy a Petőfi Népe a kialakítás alatt álló helyi szerkesztőségekbe tudósítók jelentkezését várja. (Akkoriban Bácsalmáson is többen olvasták érdeklődéssel ezt a hírt.) Nosza, hétfőn felkerekedett, bevitte az addig papírra vetett írásainak javát és „felvételt nyert", előbb külsős tudósítóként, majd rövididőn belül, főállású munkatársa, napjainkban a félegyházi szerkesztőség vezetője lett a lapnak. E mellett, bár szerinte az újság és a könyv, merőben eltérő műfajok, amikor azt látta, hogy szülőföldjéről a Pártium-ról sorra jelentek meg úti könyvek, különböző leírások sok helytelen adattal, megállapítással, akkor a tettek mezejére lépett. Így született meg a most bemutatott, Szász András által írt könyvek harmadik kötete is, a PARTIUM ÉS ERDÉLY címmel, hitelesen, egy ott született és életének jelentős részét ott leélő ember szemével bemutatva a szülőföldjét.

Végül zárásként jött a tombola. A beharangozóban írt sport, elmaradt. Miki bá' a nagy sportrajongó, és lelkes Petőfi Népe olvasó ugyanis nem jött el a találkozóra. Azért valamilyen szinten a sport is terítékre került. Az NB II-es ifjúsági bajnokságban derekasan szereplő kézilabdások egymás mellett ülő néhány képviselője, szinte valamennyien, harsány derültség közepette értékes nyereményekkel gazdagodtak. Nem különben, a Bács-Kun Sport képviselője, akivel a fentebb már leírt eset megesett, azaz a nyeremény esernyőnek köszönhetően nem ázott bőrig a szakadó esőben, hazáig.

Aztán ezt talán ott kellett volna elmondani, ám ott, akkor, már túl sok lett volna a dicséretből. Így aztán most mondom el, helyesebben írom le, akinek valaha egy picinyke köze volt a Petőfi Népe napilaphoz. Az ezredvég sportja kapcsán Gazsó László úrhoz elég volt egy telefont megejteni, hogy a könyv megjelenéséhez a Petőfi Népe Lap és Könyvkiadó Kft., anyagi támogatását adja, míg mások, már a „hazai" vizeken evezve, a harmadik megkeresés után is még gondolkodási időt kértek. Nos, ők még ma is gondolkodnak. Tegyék. Én meg az ismételt köszönetemet kifejezve Gazsó úrnak, hajnali ötkor ismét és továbbra is kibotorkálok a Petőfi Népe napilapért, amelynek előfizetője vagyok. Annak ellenére, hogy a sportrovatban lehetne több helyi, megyei sporthír is, mert bizonyára tudják: felénk, meg a megye többi településén, a helyi sport főszereplői a legfontosabbak. Bár kétségtelen: a Reál Madrid jobb csapat, mint mondjuk a PVSE, és Mándity Róbert sem mérhető Ronaldohoz. Ennek ellenére nekünk, a PVSE és Mándity játéka kedvesebb. Aztán, hogy a bácskai régió legfontosabb tevékenységére, a mezőgazdaságra is kitérjek, az egykor hetente megjelent, agrárhírekkel teli oldal is olvasott része volt a Petőfi Népe napilapnak, ezt is jó lenne visszaállítani eredeti formájába.

Arról pedig, hogy Géczy Zsolt és Kubatovics Tamás mellet a bajai szerkesztőség harmadik jeles tagja miért nem jelent meg Bácsalmáson, arról az a hír terjedt el, hogy Lőrinczi Csaba barátomnak az indulási időre nem sikerült mind a tíz ujját leoperálni a billentyűzetről, amit sajnálattal vettek a találkozón megjelentek. No, majd legközelebb. Prókai Károly Bács-Kun Sport

Csabax és fagolyo végzett az élen

Befejeződött az augusztus 28-án elindított Tippverseny, amely 13 héten át zajlott. A 13 fordulóban gyűjtött 207 találatával csabax végzett az élen. A legjobb találati arányt viszont fagolyo érte el, amely nem kevesebb, mint 65 %. Az utolsó fordulóban is e két versenyző végzett az élen: csabax 11 találat, 55 % illetve fagolyo 10/50 %. Amint azt a verseny meghirdetésekor ismertettük, a nyeremény Az ezredvég sportja címmel, Bácsalmás sportjáról 2005. július 2-án megjelent könyv.  Nos, a vetélkedés meghirdetője, a végeredmény kihirdetésénél, a versenyközben beérkezett javaslatok közül, a legjobb találati arányt vette alapul. Ezek szerint a fent nevezett könyv tulajdonosa az ebben a kategóriában legjobb teljesítményt elérő három játékos továbbá PVSE_4ever részesül, aki az előbbieken túl a Bács-Kun Sport találati arányát szintén lepipálta.

A XIII. forduló eredménye 1. csabax 11 találat/55 %. 2. fagolyo 10/50 %. 3. gaben 7/35 %. 4. Bács-Kun Sport, csikágó 5/25 %!

Sorrend, a verseny 13 fordulójában elért helyes tippek alapján 1. csabax 207, 2. Bács-Kun Sport 197, 3. fagolyo 185, 4. gaben 175, 5. bacardi 134, 6. salgado 133, 7. csikágó 106, 8. PVSE_4ever 48 találattal.

Sorrend, a verseny 13 fordulójában elért találati arány szerint 1. fagolyo 65 %. 2. bacardi 64 %. 3. csabax 61 %. 4. PVSE_4ever 59 %. 5. Bács-Kun Sport 58 %. 6. gaben 56 %. 7. salgado 56 %. 8. csikágó 52 %.

Könyv nyertesei: fagolyo, bacardi, csabax, PVSE_4ever. A nyeremény, Bácsalmáson, a Vörösmarty Mihály Városi Könyvtárban vehető át, a nyertesek nevére érkezett személyes üzenet kinyomtatása útján keletkezet „utalvány" leadásával. A játékosainknak megköszönjük a részvételt, és a Bács-Kun Sport a maga részéről úgy gondolja, hogy a játék jó balhé volt. Viszontlátásra 2006. tavaszán.

Bács-Kun Sport


A képzés mellett, a nevelés is fontos

A Bács-Kun Sport internetes sportmagazin szerény eszközeivel támogatja, és hangoztatja, az utánpótlás-nevelés fontosságát. Továbbá azt, hogy nem elég a szakági ismereteket elsajátítatni a sportolókkal, a nevelésükkel is többet kellene foglalkozni. Most Losonczy László, a Bozsik Program Bács-Kiskun megyei instruktorának figyelemre méltó megállapítását tesszük közzé, a játékosok képzésével, és az edzők példamutatásával kapcsolatban, a Bozsik Program tapasztalatait összegezve.

Az edző példamutatása egyben felelőssége is „Szeptember első napjaiban beindultak az őszi Bozsik Akadémiás tornák. Mégis amikor leültünk beszélgetni Losonczy László Bács-Kiskun megyei instruktorral a zánkai emlékek, tapasztalatok jöttek elő.

- Mivel sokszor voltam lent a táborban és nagyon sikeresnek ítélem meg örömmel jelzem, hogy pozitív irányban léptünk előre. A napi programok szervezése gördülékeny volt, s ebben nagyon sokat segített az a tény, hogy ez már a második volt. Ez a sikeresség egyik záloga volt, a másik az, hogy szakmailag is láttam különbséget, a kiválasztásnál. Úgy érzékeltem, hogy alkatilag sokkal jobbak voltak a kiválasztottak, a tavalyi évhez képest. Amit viszont negatívumként kell megemlíteni, hogy mentálisan még mindig nagyon messze állunk az elvárhatótól. Fontos lenne a nevelés is, nemcsak a képzés. Sőt!

- A mentális nevelés, mely területére gondol?  - Sajnos még mindig túl nagy a szülői ráhatás az edzőkre, csapatokra. El kell érni az edzőknek, hogy a szülők ne szóljanak bele edzéseken, mérkőzéseken a csapat szakmai munkájába. El kell különíteni a szülői segítséget, a szakmától. Mentálisan nagyon rossz hatással van a gyerekekre! Okosan, intelligensen szerintem "leépíthető" ez a rossz szokás. Az edző el kell, hogy érje a jó szülői munkaközösség ki vagy átalakítását, aki egységesen szurkol a csapatért!

 Az edző ne csak a csapattal, hanem a játékossal, mint egyénnel is foglalkozzon. Beszélgessen vele, tárja ki előtte a labdarúgás világát. Igyekezzen úgy hatni a játékosra, hogy az ne csak a pályán, az edzéseken, mérkőzéseken mutassa, hogy nagy játékos szeretne lenne, hanem a gondolataiban is építse fel magát. Tudjon beszélni, szerepelni, viselkedni. Neveljük a gyermeket szerénynek, tisztelettudónak. Mindamellett lehet vagány, lezser, könnyed természetű is. Az edzőnek példamutatási kötelezettsége van. Ne dohányozzon, és ugyanezt követelje meg a tanítványaitól is. Sportszerű magatartásra neveljen. A trágár beszédet ne engedje, mert ez a játékost mentálisan "elviszi". Durva lesz, a játékvezetőre, játékostársára, az ellenfélre hárítja a saját felelősségét. Tehát sarkalatos pontja a tehetséggondozásunknak a mentális nevelés! Mindenképpen nagyobb hangsúlyt kell, hogy kapjon!"

Bács-Kun Sport, 2005. december 13.





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 746
Tegnapi: 835
Heti: 1 581
Havi: 13 936
Össz.: 982 537

Látogatottság növelés
Oldal: Bács-Kun Sport X./13. 2005.12.13
PRO-SPORT - © 2008 - 2017 - pro-sport.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: jávor lászló testnevelő - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »