PRO-SPORT

Székács Elemér Mezőgazdasági Technikum Törökszentmiklós 1950-2000.

Jubileumi évkönyv iskolánk fennállásának 50. évfordulójára

Székács Elemér Mezőgazdasági Technikum Sportkörének története

Egy volt Székácsos diák emlékezete...

„Anyanyelvem magyar, a Tiszántúlon, a Nagykunságban láttam meg a napvilágot, de életem egy évtizede alapján már kicsit dunántúlinak, kicsit zalainak, közelebbről nagykanizsainak, majd közel két évtized történései alapján már kicsit Duna-Tisza közinek is, kicsit kiskunnak, majdnem bácskainak, de már egészen bácsalmásinak, ám örökké székácsos diáknak vallom magam.

Prókai Károly vagyok, vagy ahogy bátyám, Zoltán után akkor egy ideig neveztek, a Kisprokesz. Fegyverneken születtem a Székács alapítását követő harmadik tanévben, 1952-ben. Talán némi vigaszként szüleimnek, a három bátyám: János, László és Zoltán után, az oly annyira várt leánygyermek helyett is fiúnak, de legalább március 8-án. A volt középiskolás és főiskolás társaim életének alakulását ismerve, azon kevesek egyike, aki ma is a mezőgazdaságban tevékenykedik. Ezen a téren, mindössze ez jelenti az én „sikeres" pályafutásomat. Ezzel együtt megtiszteltetés, hogy valami maradandó emléket őriznek rólam az iskola falai között, bár ez inkább a sportban jelentkezett, amiről a Székács SE sportkódexének néhány fejezete talán még ma is árulkodik. A sportban, amely abban az időben, testnevelő tanárunknak köszönhetően, fontos szerepet kapott a tanulók nevelésében.

Az általános iskolai tanulmányaimat 1958-tól, Örményesen végeztem el, majd 1966-tól, a Székács Elemér Mezőgazdasági Technikum tanulója voltam 1970-ig. Az érettségit követően a Törökszentmiklósi Gabonaforgalmi és -felvásárló Vállalat örményesi üzemében dolgoztam egy „tanévnyit", majd 1971 szeptemberétől, Nagykanizsán, a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem Agronómiai Főiskolai Karán tanultam tovább, 1974-ben államvizsgáztam és növénytermesztési üzemmérnök képesítést szereztem.

A főiskolát követően a sportból kifolyólag Nagykanizsán ragadtam 1981 novemberéig. Itt 1974-től kezdetben a Nagykanizsai Petőfi TSz-ben gyakornokoskodtam, miközben 1975-ben, az akkor „divatos" 18 hónap helyett, „kemény" tízhónapos katonai szolgálatnak is eleget tettem. Leszerelésem és a gyakornoki időm letelte után, 1976-ban rövid ideig a Nagykanizsai Állami Gazdaságban dolgoztam, ám hamar kiderült, hogy a sport és a gazdász élete nagyon nehezen, de inkább sehogy sem egyeztethető össze. Ekkor az ÉPGÉP Nagykanizsai Gyárába kerültem, ahol a mindennapos edzések, mérkőzések miatt előforduló hiányzásaimat nélkülözni tudták.

Közben, 1978-ban házasságot kötöttem, majd 1979-ben megszületett a fiam Csaba, 1981-ben lányom Judit. Bácsalmásra 1981. november 9-én, költöztünk. A Bácsalmási Agráripari Részvénytársaság lett a munkahelyem (akkor Bácsalmási Állami Gazdaság). Ez a gazdaság a vetőmag, ezen belül is a napraforgó vetőmag előállításáról vált országos, sőt európai hírűvé. E mellett az állattenyésztés jelentős még az Rt-ben, ezen belül is a sertés- és a szarvasmarha-ágazat. Én a Sertésfőágazat tenyésztelepének a vezetője vagyok. A nyolcvanas évek második felében elváltam, majd ismét megnősültem. Ebből a házasságból születtek az ikrek, Anna és Anett.

Ennyi az én életem rövid története, amit a Székács Elemér Mezőgazdasági Technikumban 1966 és 1970 között eltöltött évek alapoztak meg, már ami a kitartást, a küzdeni tudást illeti. Az iskolában folyó nevelőmunka, legfőképpen azoknak a tanároknak köszönhető, akik a diákok oktatását, nevelését hivatásnak tekintették, nem munkának.

A középiskolás éveimre úgy emlékszem, mint a felnőtté válásom első éveire. Korán elkerültem a szülői háztól. Bár 15 kilométerre laktam Törökszentmiklóstól, kollégista voltam. A hétvégi hazautazás jutalom volt. Olykor én is mehettem volna, de valamilyen sportesemény miatt igen kevés alkalommal élhettem ezzel a lehetőséggel. Mivel atletizáltam és kézilabdáztam, valamelyikből mindig akadt valamilyen szintű verseny szerte az ország területén. Persze, ott voltak a szünetek, ám akkor ismét az iskola biztosított programot. Télen sítáborok, tavasszal és nyáron a szervezett osztálykirándulások, no és a nyári gyakorlatok, az építőtáborok. Csupa olyan esemény, amely a szakmai képzésen túl, szélesítette látókörünket, megismertük hazánk, sőt a mai Németország keleti tartományainak nevezetességeit is. A szüleimmel töltött napok, sokszor csak órák, igazi piros betűs ünnepnek számítottak.

Ez a családi együttlét nagyon hiányzik az életemből, bár a családtól távol töltött évekért kárpótlást nyújtott az a tudat, hogy annak az iskolai, benne a mi osztályunk közösségének tagja lehettem. A szülői gondviselést, a nevelést pedig olyan tanárok pótolták - szabadjon most csak kettőt, az osztályfőnökömet és kedves férjét említeni - , mint Jávor Lászlóné és Jávor László.

Egy felvételi kapcsán bizonyára egy osztályba lehet összegyűjteni bizonyos képességű gyereksereget, de az még nem garantálja azt, hogy ez egy igazi közösséget alkot. Már pedig a mi osztályunk, 1966-1970 között azzá vált, az említett tanárainknak köszönhetően. A tanulmányi eredményekkel, talán nem ez az osztály járt az élen - bár az osztály zöme a tanulásban sem vallott szégyent -, de a közösségi munkában, hogy ismét csak a sportot említsem, emlékeim szerint, szinte az első évtől kezdve egyeduralkodó volt az iskolában. Például, olyan élsportolók ültek a padsorokban körülöttem, a teljesség igénye nélkül, mint Kurucz Gyula, Néposz Péter, Kovács Zoltán vagy a lányok közül Kiss Mária, Gulyás Mária és Dalocsa Erzsébet. Ők az iskolaszínek képviseltében jeleskedtek, ám a különböző házi bajnokságok keretében még a „béna" is pályára lépett.

Az iskola képviseletében elért sporteredményeim közül, az ifjúsági tízpróba magyar bajnokságon Kurucz Gyula és Balla Vilmos társaságában, csapatban elért ezüstérmet, a diszkoszvetés és gerelyhajítás csapatban elért középiskolás bajnoki címeket, a megyei mezei futóbajnokságon egyéniben, valamint Kovács Zoltán és Néposz Péter társaságában, csapatban háromszor egymásután kivívott megyei bajnoki címet a kedves emlékeim között tartom számon. Nem különben, az 1968-as országos ifjúsági kézilabda bajnokságot, amikor az iskola csapatával egyedüliként nem NB-s csapatként, bekerültünk az országos hatos döntőbe, csupa NB I-es csapatok társaságába és az ötödik helyet szereztük meg.

A középiskolás éveim után Nagykanizsán előbb a főiskola, majd a helyi Olajbányász SE színeiben már „csak" kézilabdáztam. Amikor először voltunk sportorvosnál, a vitálkapacitásmérőt leolvasva, be kellett mondani az eredményt: 6,6 liter mondtam, majd a doktornő: na, ne hülyéskedjen, fújjon még egyszer! Nem akart hinni a szemének: 6,8 liter és azt kezdte firtatni, honnan érkeztem? (Az addig a város elitjét jelentő labdarúgóknál, már a jobbaknál, ez a szám néhány esetben kerülte el a 3 litert... Ja, kérem, Törökszentmiklóson, a mezőtúri út mentén, hóban, sárban lefutott napi tíz-húsz kilométerek nem múltak el nyomtalanul...)

Az Agrársportnapok és a Főiskolai- Egyetemi bajnokságok keretében, a jubiláló iskolánk volt diákjai, bár ellenfelekként, de úgy, mint akik egy családhoz tartoztak egykor, jóleső érzéssel beszélgettünk el a közös iskolánkban eltöltött évek sok-sok szép emlékről. A teljesség igénye nélkül: osztálytársammal és barátommal Néposz Péterrel, vagy az elődeinkkel, így Karancsi Lajossal, Alexi Endrével.

Viszonylag hamar visszavonultam a komoly sporttól, de a helyi egyesület színeiben, a megyei bajnokságban még kézilabdáztam, a kilencvenes évek közepéig játékos-edzőként tevékenykedtem. A felnőttekkel elért néhány ezüst és bronz, valamint az ifjúsági csapattal kivívott megyei bajnoki címet követően már csak az NB II-es női csapat edzőjeként tevékenykedtem, de napjainkban már azt sem. A mai fiatalok már csak győzni szeretnek, ám edzés nélkül ugye ez nem megy. Nem látják be annak a jávori tételnek az igazságát, hogy bár a mérkőzéseket a hét végén játsszák, az eredmény már hét közben eldől, az elvégzett edzések mennyisége és minősége szerint. A sporttól azonban ma sem szakadtam el, de ma már a tettek helyett, csak szavakkal próbálom népszerűsíteni az újságok oldalain.

Ilyen minőségben némi rutinra tettem szert az írásban, ám most mégis nehezen megy a csapongó gondolatokat sorokba rendezni. Némi segítségért a www.szekacs.sulinet.hu-ra klilklikkeltem, de abból számomra csak egy dolog derült ki: ma már talán előnyére, de semmi sem olyan, mint régen.

Az iskola alapításának ötvenedik évfordulója alkalmából további sikereket kívánok az intézmény tanárainak, a diákoknak pedig olyan pedagógusokat, mint annak idején nekünk volt."

Kelt: Bácsalmás, 2000. tavaszán

A 2001-2011 között eltelt évtizedről nincs összefoglalás: az viszont biztos, hogy az egykor volt tanintézményben semmi sem olyan, mint régen. A tanügyi épületekkel kezdve, a kollégiumi elhelyezést szolgáló épületeken át az egykor volt mocsaras területen kialakított sportudvar sem. Hogy most csak utóbbiról szóljak a röplabda, a kosárlabda és atlétikai pályák egy részét magába foglaló területen műfüves focipályák, az egykor volt villanyvilágítással ellátott vörös salakkal borított kézilabdapálya jelentős része már más célt szolgál. De miért is lennének még mindig használatban azok a labdajátékok céljaira megépített pályák? Ezeknek és egyéb sportágaknak 2011. június 9-től, az iskolaudvar ékszerdoboza, az e napon egykor volt kiemelkedő munkásságának köszönhetően, a már nyugalmazott Jávor László testnevelő tanárról elnevezett sportcsarnok egytől-egyig kiváló körülményeket biztosít, ezt viszont magam is örömmel láttam, de már 2011. június 11-12-én... Sportcsarnokot avatnak a Székácsban... Felavatták a Jávor László testnevelőről elnevezett sportcsarnokot Jávor László: a munka nem hagy cserben... Kézilabda Megyeválogatottak Tornája Törökszentmiklós 2011. június 11-12.

• „A múltat tiszteld, s a jelent vele kösd a jövőhöz."
• "A munka nem hagy cserben..."
• "A munka nem hagy cserben..." 2.
• "A munka nem hagy cserben..." 3.
• "A munka nem hagy cserben..." 4.
• "A munka nem hagy cserben... 5.

Hajrá Székács Elemér!

Bele, ami belefér!

Nincs itt mese!

Győz, a Székács SE!

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat