PRO-SPORT

Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

Nyolcvanéves Kunbaja Sportegyesülete

1916-1996.

A nagyugrás előtti évek

"... a sport mindig örömet és megnyugvást hozott számomra!"

 Péter Károly

 Nyugalmazott tanár

Gyermekkorom óta magamban hordozom a sport, elsősorban a labdarúgás iránti szeretetet és ragaszkodást. Úgy érzem jól választottam, mert az edzettség és a sportszív segített át az élet nehézségein, amelyekből alaposan kijutott. Ugyanakkor nagyon sok örömet, és az életben igen fontos kiegyensúlyozottságot is ez biztosította számomra. Vallom ma is: ép testben, ép lélek!

A jugoszláviai Temerin nagy községben születtem 1922-ben. A négy elemi osztály elvégzése után az újvidéki polgári iskolába jártam. A vonatom minden reggel öt órakor már beérkezett, az iskola kapui zárva voltak még, így az utazó tanulók java, köztük én is fél hattól, fél nyolcig a jelenlegi Vojvodina pálya melletti réten kergettük a labdát. Ez végül is mindennapi szükségletté vált bennünk. Mivel a vonat csak délután indult vissza, módunkban állt a reggel óta pihenő labdát tovább rúgni. Ez legkevesebb napi háromórai foglakozásnak felelt meg. Negyedik osztályos koromban (kb. 14 éves kor) már a Temerin Torna Klub ifjúsági csapatának igazolt játékosa lettem. Így minden vasárnap, vagy otthoni, vagy vidéki mérkőzésen vettem részt. Ily módon kapcsolódtam be a sportolók táborába.

A polgári iskola elvégzése után a beográdi magyar tanítóképzőbe kerültem. Itt felismerték labdarúgói képességem és bekerültem az iskola válogatott csapatába. Itt játszottam Pálfy Bélával, aki később magyar válogatott kerettag is volt. Délvidék visszacsatolása után a magyar tanítóképzőt Újvidékre helyezték át. 1942-ben iskolánk benevezett a Szent László nevű labdarúgó tornára. Így sikerült győznünk Zomborban, Kiskunhalason, Kecskeméten, Kolozsváron, Munkácson. A döntő mérkőzést Budapesten 3: 1 arányban elvesztettük a szombathelyi kereskedelmi középiskolásokkal szemben. Így lettünk a torna második helyezettjei. A tornán szerepelt többek között Henni Géza, Szusza Ferenc, és Lóránt Gyula, ő volt a szombathelyi csapat kulcs embere.

Ekkor már a labdarúgáson kívül kedvet éreztem a repülés iránt is. Már a felvételi lapon szerepelt, hogy a felvételiző milyen sportágat kedvel, aktív sportoló-e? A háromnapos budapesti felvételi vizsgán komoly testi, szellemi, ügyességi, kombinatorikai stb. képesség vizsgálati próbatételek szerepeltek. A sportolásban szerzett edzettségnek, erőnlétnek, ügyességnek volt köszönhető, hogy végül is felvételt nyertem a légerőkhöz. Itt ismerkedtem meg a híres „jutasi" kiképzéssel. Az ottani fegyelem még jobban megszilárdította akaratom abban a hitben, hogy nincs legyőzhetetlen feladat.

Miközben élveztük a repülés szépségeit, ez idő alatt már javában folyt a második világháború. A szovjet hadsereg Sopron mellett Csapod községben foglyul ejtett szakaszommal együtt. Innen kísértek bennünket étlen, szomjan hat napon keresztül gyalog a mellék utakon Székesfehérvárig. Végül százfős létszámmal egy vagonban, tizenhét napos embertelen körülmények közötti út után érkeztünk meg Szovjetunióba a dambaszi bányákhoz. Hiszem és vallom. hogy sportolás által megszerzett akaraterőm, jó fizikai erőnlétem tette szervezetemet ellenállóképessé és ennek köszönhettem életben maradásomat három és fél éven át. Naponta százával haltak környezetemben az emberek. Hogy ne csak szörnyűségeket említsek, adódott a fogolytáborban is lehetőségem a sportolásra néha-néha. A birkózás és a sakk! Megemlíteném, hogy megnyertem a 4500 - fős tábor sakkversenyét.

1948. augusztus hónapjában Debrecenbe érkeztem a túlélő hadifogolytársaimmal együtt, 26 évesen. Tanítói diplomával a kezemben a jugoszláv határmenti kétezer lakós Kunbaján vállaltam munkát az itteni iskolában, 1949-ben. Itt kerültem ismét kapcsolatba a sporttal is, amely éltetőm volt egész pályafutásom alatt!

A Kunbajai Sportegyesületnél folytattam a háború és fogság alatt félbehagyott labdarúgói tevékenységem. Szeretettel fogadtak és szerencsére még három pedagógus társam, közöttük az igazgatóm (Rőthy Ferenc, Sárközi István, Svar Béla) is játszott az akkori csapatban.

Az itt folyó sportolási viszonyokról is megemlékeznék. Ma (1991-ben. pk.), úgy érzem, hogy a község vezetőitől, valamint a lakóitól több szeretetet, támogatást kaptunk, mint a jelenben. Abban az időben a sportotthon igazi otthon volt, mert mérkőzések után a sportkedvelő családok és a község vezetői családostól megjelentek ott, részesei lettek az akkori sportélet örömeinek és bánatainak. Pénzünk az nem volt. Az autóbusz az fogalom volt. A vidéki mérkőzésekre, a távolabbakra vonattal, a közelebbi helyekre kerékpárral, vagy lovas kocsival mentünk.

Időközben megszereztem a játékvezetői jogosítványt, majd 1959-ben Baján részt vettem a gyakorlóedzői tanfolyamon, és 1978-ban segédedzői képesítést szereztem Kiskunhalason. Ebben az időszakban én voltam a „mindenes" az egyesületnél. Elnöki, intézői, edzői minőségben. Heti két edzés volt. A játékosok munkával való elfoglaltsága miatt nem tudtak rendszeresen edzésre járni. Mindezek ellenére a játékosok egymás közötti, valamint az edző közötti baráti kapcsolat révén, valamint lelkesedésükkel, szívükkel érték el, a sok szép eredményt, melyeket a kis község játékosai abban az időben megszereztek.

Kunbajáról tudni kell, hogy lakói igen heterogének. Mivel a többségben német ajkú lakóságot a háború után Németországba telepítették, helyükre Csehszlovákiából, Jugoszláviából, Szabolcs megyéből érkezők települtek. Időközben a kitelepített vagy internált sportszerető emberek keresték a kapcsolat felvételt szülőfalujukkal, tekintettel a politikai helyzet enyhülésére.

Így jöttek létre a különböző sporttalálkozók. Ezek megszervezése a sportvezetők részére nem kis munka volt. Voltak három- és ötnapos találkozók a régi sportolók, sportbarátok és családtagjaik részére. A találkozók helyszínei Kunbaja, Harkány és a németországi Dienkelscherben voltak. Felejthetetlen élmények idéződtek fel, ezen alkalmakkor sírás és kacagás közepette. Amerikából, Ausztráliából, is érkeztek e találkozókra a régi sportbarátok.

Megjelent minden találkozón a régi és még Pécsen élő Kárpáti Ádám volt jegyző, sportköri elnök az akkori és mostani idők szíve-lelke, a népes csoport együtttartója. Mindenkor részt vettek a találkozókon a Thomann testvérek, akik közül Antal a Ferencváros játékosa volt és a Testnevelési Főiskola tanára lett. A programokban szerepeltek egyéni beszámolók, labdarúgó mérkőzések, az elhunyt és Kunbaján eltemetett csapattársak sírjainak megkoszorúzása, ebéd, vacsora, bál. Ezekre az alkalmakra készített emléktárgyak, lapok szétosztása.

ste_almason.gifste_ifi.gif** Ha Bajusz Péter és Péter László Kunbaján maradtak volna, talán ez a könyv sem a labdarúgásról szólna.

A képen Bajusz Péter a Soltvadkert felnőtt (fent) és ifjúsági kézilabdásaival (lent) látható Bácsalmáson egy BNR Kupa alkalmával. A mellékelt képen a soltvadkerti csapatban szereplő felnőtt játékosok között a szerzőnek is sok kedves ismerőse található. A vadkerti játékosokon túl, a várpalotai különítmény tagjai: Horváth János, Tábori Ferenc, Forgács Ferenc, Forgács László. Sok-sok Nagykanizsa-Várpalota derbi kedves emlékét idézik...

A labdarúgó szakosztály mostani vezetősége (1991. pk) tizenegy tagú. Én, mint szaktanácsadó szerepelek. A mai költségvetés mellett módjában állt a csapatnak külföldi szerepléseket is lebonyolítani. Járunk Szabadkára, voltunk két ízben, edzőtáborban a hajdani kelet-németországi Villaiban. A csapat Olaszországban is járt.

1987-ben megüresedett a tőlünk tizenkét kilométerre lévő Bácsalmás és vidéke sportfelügyelői állása. Mivel Bácsalmáson is ismerték a sport iránti szeretetemet, edzői tevékenységemet felkértek e munkakör betöltésére. Ezt a feladatot fél napos műszakban végeztem, mivel, mint tanár a kunbajai iskolánál alkalmazásban álltam.

Szép feladat volt hét község munkáját összefogni, irányítani és különböző szervezői teendőket, elvégezni. Szerepelt a programokban: kerékpártúra, sakkverseny, asztalitenisz, futóverseny, kézilabda, labdarúgás stb. Minden sportág közel áll hozzám, így nem volt nehéz a versenyek megszervezése. Munkámmal elégedettek voltak, és felkértek, hogy napi nyolc órában vállaljam e feladat elvégzését. Mivel e munkakör esti elfoglaltságot is igényelt, és nem laktam Bácsalmáson, így nem vállaltam e munkakör további végzését.

Mint tanár, 1949-től, 1982-ig a kunbajai általános iskolában voltam alkalmazásban. Majd nyugdíjasként tovább alkalmaztak 1991-ig. Nyelvszakosként dolgoztam, de mint úttörőcsapat-vezető módomban volt és szerettem az iskolás gyerekek sport tevékenységét évtizedeken keresztül vezetni és irányítani.

A sporton keresztül sikerült közelebb jutnom a gyermekek lelkivilágához is. Az órákon igen következetes, de talán kissé szigorúnak tartottak tanítványaim. A sportban és a pályán ez a légkör teljesen feloldódott, gyerek és tanár közötti közvetlen kapcsolattá alakult. Az első tanítványaim negyedik osztályosok voltak, negyvenes létszámú fiútanulókkal. Ezt az osztályt most is magam előtt látom. Sokat dolgoztam velük, és sokat sportoltunk.

Ez a szerencsés helyzet győzött meg arról, hogy a tanulók képességeit és rátermettségét már harmadik negyedik osztálytól kezdve figyelemmel kell kísérni. Ebbe az osztályba járt Bajusz Péter, a jelenlegi soltvadkerti csapat edzője, aki zsonglőrként kezelte kézzel a labdát, és csapatomban a kapus szerepét töltötte be. Egy másik tanítványom Pém Csaba a szombathelyi Haladás igen jó nevű centere lett. Még iskolás korában egy teniszlabdát hordott állandóan magánál és a dekázás mellett, lábbal mutatott be különböző ügyességi dolgokat. Bódogh Tamás a jelenlegi pécsi labdarúgó csapat tagja is az én tanítványom volt. Nagyon jó adottságokkal rendelkezett Vizsnyicai Zsolt, aki tudomásom szerint a Szegedi Volán kézilabda csapatában játszik, szintén a tanítványom volt.

A kunbajai csapat minden tagja, azok is, akik vidékre kerültek, vagy már abbahagyták az aktív sportolást, az én nevelésem volt. Büszke vagyok arra, hogy ezek mind tanítványomnak vallják magukat. Nagyon sajnálom viszont azokat a tehetségeket, akiknek nem volt módjuk és szerencséjük megtalálni helyüket a labdarúgás vagy más sportágak terén. Mert ilyen is akadt bőven. A mai időkben talán már megoldódik a tehetségek ápolásával a módnyújtás arra, hogy a tanulók bemutathassák tudásukat. Az elmúlt nyáron (1990-ben) négy tanulót vittem Bajára tehetségkutatásra és tíznapos edzőtáborozáson vettek részt. Közülük Hajdú Balázs felvételt nyert a váci gimnázium labdarúgó osztályába.

Szólni kívánok az iskolában folyó sportmunkáról. Az 1950-60-as években nem folyt diáksport tevékenység az iskoláknál. Mindössze annyi lehetőségünk volt, hogy egy évben ősszel és tavasszal rendeztek úttörő bajnokságokat, melyeken természetesen részt vettünk. Ilyenkor elutaztunk Jánoshalmára vagy Kiskunhalasra és körmérkőzések formájában három vagy négy igen fárasztó mérkőzést kellett lejátszani. Volt olyan alkalom, hogy ugyanazok a gyerekek délelőtt kézilabda, délután labdarúgó mérkőzésen szerepeltek. Csak ez a két nap biztosította a tervszerű sportolási lehetőséget.

Ilyen körülmények között nagyon nehéz volt a csapatot együtttartani, különösen ilyen kis községben, ahol minden osztályból csak egy van, így még osztályok közötti bajnokságot sem tudtunk szervezni. Öntevékenyen a közeli községek iskoláival kerestük meg alkalomszerűen a lehetőséget a labdarúgáshoz. Mivel ezek a mérkőzések számunkra szép eredményeket hoztak, szinte megtiszteltetésnek vették az iskolák, ha meghívhattak, vagy eljöhettek a kunbajai iskola csapatával mérkőzni.

Igen szép emlékem, amikor szülővárosom a jugoszláviai Temerin Sportegyesület fennállásának hatvanadik évfordulójára meghívást kapott a csapatom. Ezen részt is vettünk. Az eredmény döntetlen lett, és ez így is volt jó! Felejthetetlen látvány volt, hogy a mérkőzés befejeztével hogyan borultak egymás nyakába a jugoszláv és a magyar gyerekek. A három nap vendégszeretete, amelyben ott részünk volt, a mai napig is emlékezetes mindazok számára, akik ott lehettek. Mindez 1973. augusztus 20-22-én volt.

 Az 1980-as években már javulás mutatkozott a sportolási lehetőségek terén. Egyes községek kupamérkőzéseket szerveztek, s így alkalmunk nyílt ezekre felkészülni, és részt venni. Ez a tanulókat is jobban serkentette. Így vettünk részt Bácsalmáson, a Rákóczi-kupamérkőzésen, melyet egy ízben elhoztunk. Továbbá Madarasról, a Petőfi-kupamérkőzésről két alkalommal tértünk haza a „kupával". Nagy változást hozott a Diák Sport Körök (DSK) megalakulása az iskolákban. Itt már biztosított volt a rendszeres edzés és versengés. A DSK költségvetés biztosította azt a lehetőséget, hogy minden szombat délelőtt két órát a bácsalmási sportcsarnokban edzést tarthassak tanulóimmal.

** Ma már nem az a gond Kunbaján, hogy ki foglalkozik a tehetséges gyerekekkel, a nagyobb kérdés az, valyon marad-e még gyerek az iskolában, akikkel foglalkozni lehetne. A képeken Péter Károly a Bácsalmáson (fent) és a Madarason (lent) győztes labdarúgóival.

Ezt a tizenkét kilométeres utat oda és vissza bemelegítésként, kerékpáron tettük meg. Kivéve télen, amikor busszal, saját vagy egy-egy sportszerető szülő gépkocsiján szállítottuk a gyerekeket. A rendszeres edzés meghozta gyümölcsét. Az 1990-es esztendőben megnyertük Bácsalmáson a kerületi, majd Baján a területi bajnokságot. Ezáltal eljutottunk Kiskunfelegyházára, a megyei döntőre, ahonnan mint bajnokok, aranyéremmel tértünk haza. Az 1991-es évben Kecskeméten második helyezettek lettünk, vagyis ezüstérmet szereztünk. Ezek az eredmények azért is tiszteletre méltóak, mert a mérkőzések során nagy községek, városok nagy létszámú iskolák csapatait sikerült magunk mögé utasítani.

Mivel az idő eljárt felettem, 70 éves lettem, így az 1991-es évben búcsút vettem az iskolától. Fájó szívvel váltam el, mert az utódlásom kérdése nyitott és nem látom biztosítottnak a tanulókkal való ilyen szintű foglalkozást.

Úgy érzem nem éltem hiába, az élet adta nehézségek közepette a sport mindig örömet és megnyugvást hozott számomra!

Felterjesztettek kétszer is sport kitüntetésre, de az valahol mindig elveszett a süllyesztőben." - fejezi be vallomását a kunbajai sportélet egy terjedelmes, negyven évet felölelő szakaszáról Péter Károly, amelyből az ízig-vérig sportember önarcképe is megelevenedik.

Folyt.köv.





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 755
Tegnapi: 498
Heti: 1 253
Havi: 15 307
Össz.: 966 150

Látogatottság növelés
Oldal: Kunbaja Sportja: A nagyugrás előtti évek
PRO-SPORT - © 2008 - 2017 - pro-sport.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: jávor lászló testnevelő - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »