PRO-SPORT

Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

Horgász-sarok

Előbb Kiss Olivérről és Kupcsik Bálintról utóbb Kiss Lászlóról derült ki a elektornikus sajtónak, illetve a közösségi oldalaknak köszönhetően, hogy az egyik kedvenc időtöltésük a pecázás. Ami további közös tulajdonságuk, hogy remek sportolók. Előbbiek, a Kecskemét NB I-es kézilabda csapatának tagjai, utóbbi labdarúgó és pályafutásának jelentős idejében a Kecskeméti TE kötelékében nevelkedett, jelenleg a Harta csapatával a megyei bajnokságban szerepel. Sportágukban jó barátságban vannak a labdával, na meg szabadidejükben, mint említettem már, kikapcsolódásként előszeretettel ülnek a vízparton, ahol nemcsak a damilt áztatják...

Kupcsik Bálint már gyerek korában versenyt nyert szülőhazájában Csávolyon, Kiss Olivér meg két éve hódol a horgászatnak. A kézilabdások a nyár folyamán Lajosmizsén fogtak egy méretes Lénai tokhalat, a maga 2,5 kilógrammos súlyával, minap meg Kiss László Kecskeméten emelt ki egy 13,6 kilógrammos pontyot.

Nos, az említett fogási eredmények szépek, legfőképpen a halakat a maguk nemében még óriásoknak is nevezjetjük, ám mit szólnak akkor egy majd 70 kilós harcsához, a maga több mint két méterével, amit a bácsalmási Kardos Vilmos emelt ki a bácsbokodi horgászparadicsom vizéből, egy év alatt további öttel együtt, szenvedélyének hódolva, összesen tizennégy rekordlistás harcsát... Erről szól az alábbi, még a második éveredben történtekről beszámoló írás, A bácskai harcsakirály címmel.

 11.10.07._kiss_oliver_horgasz_sec.jpg 11.10.05._kupcsik_balint.jpg
Egy hal, két pecás: Kiss Olivér hálóőr ezúttal Kupcsik Bálinttal ügyesen használták a merítő hálót a zsákmány kiemelésénél

11.10.05._ismerosok_-_lacika_es_a_hal....jpg

Kiss László és az óriás hal... 

A bácskai harcsakirály

Na, ez egy hal!

Sőt, egy bácskai hal!

0.06._na_ez_egy_hal..._sot_ez_egy_bacskai_hal_bacskodrol..._1994_harcsa.jpg

1994. július. Az elmúlt napokban zárult a német DAM-cég horgászfelszereléseit Magyarországon forgalmazó, budapesti Ketner-Hajas Kft. által meghirdetett országos horgászverseny, amely 1992. november 1-jétől 1993. október 31-ig tartott. Ez idő alatt ki fogott rekordlistás halakkal lehetett nevezni a legnagyobb, illetve a legtöbb hal kategóriában. A bácsalmási Kardos Vilmos, a bácsbokodi sporthorgász egyesület tagja a bokodi horgásztóból kifogott hat darab rekordlistás harcsával - 320 kilogrammos összsúlyú - a legtöbb hal kategória első helyezését szerezte meg és elnyerte a fődíjat.

A legnagyobb halak mezőnyében egy kilóval maradt el a győztestől. A hat hal legnagyobb példánya ugyanis „csak" 69,8 kilogramm volt, testhosszúsága 225 centimétert ért el.

A bácskai harcsakirály elmondta, hogy nála gyakori vendég a horgászszerencse. Már 14 alkalommal fogott ilyen óriás harcsát. A sikereit sok-sok év alatt gyűjtött tapasztalatának, kitartásának és ügyességének köszönheti.

- Hogyan kezdődött a jelenlegi győzelemmel végződött pályafutása? - Bácsbokodi születésű vagyok, családommal négy éve élünk Bácsalmáson. Keresztapám, Csötönyi István ismertetett meg a horgászat szépségeivel, rejtelmeivel. Motorcsónakkal jártuk be a Duna és a Sugovica bajai szakaszainak zegzugát. Hatéves koromtól kezdve érdeklődöm a horgászat iránt. Szenvedélyemmé azóta vált, amikor a hetvenes évek második felében Bokodon kialakítottak egy horgásztavat és megalakult a helyi sporthorgász egyesület is.

- Az első találkozás a nagy hallal? - Az első találkozásom a nagy hallal általános iskolás koromban volt, de akkor még a megfelelő felszerelés és szakértelem hiányában, a kettőnk küzdelméből a hal került ki győztesen. Az első rekordlistás példányt 1987-ben fogtam, amit azóta további 13 követett, ebből az utolsó hat hozta a sikert.

A harcsafogás titkáról szerényen beszélt a bajnok, de azt elmondta: tudatosan készült a versenyre. Ennek érdekében szabadidejének java részét Bokodon töltötte a tóparton, s mint a fogási eredményekből kiderült, nem csak a damilt áztatta.

- Az ekkora halak kifogásához már „speciális" felszerelés is szükséges? - Nincsenek titkaim, már a bokodi tó minden pontján fogtam rekordlistás halat, a direkt erre a célra általam készített erős, teherbíró bottal. Csalinak kis halat és a ragadozó halakra való speciális távcsalit használok. Az pedig, hogy többnyire én kerülök ki győztesen a nagy hallal vívott küzdelemből, az a kiváló minőségű zsinórnak is köszönhető

Az országos bajnok családjában nemcsak a halételek közkedveltek, de a halfogás iránt is nagy érdeklődés van, főleg Kardos Vilmos gyermekeinek, Róbert és Krisztián körében.

Prókai Károly Petőfi Népe

11.10.05._turak_lajos_indultak_meg....jpg
Turák Lajos a jelképes zsákmánnyal

Ui: Az írás megjelenése után, még az is kiderült, ahol játékosok szaladgálnak a pályán, ott játékvezetőre is szükség lehet, bár a pecázással kapcsolatban inkább egy halőrre.

Nos, mindenesetre halőr nem lévén széles e vidéken, így Turák Lajos játékvezető került a „csapatba". Elmondása szerint: ő is szeret pecázni...

Bár az, hogy a botján kívül fogott már mást is, annak  csak egy jelképes példányát találtuk a zsákmányai között... Méretek nélkül...

A fentiekből kifolyólag elmondhatjuk: a sportolók általában szeretnek horgászni...

Aztán van, aki csak a halat szereti, azt viszont sütve, főve!

(Ha további sok és szép nagy halra kíváncsi valaki ITT! láthat!)





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 184
Tegnapi: 491
Heti: 2 070
Havi: 10 256
Össz.: 930 138

Látogatottság növelés
Oldal: Na, ez egy hal! Sőt, bácskai hal!
PRO-SPORT - © 2008 - 2017 - pro-sport.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: németh péter erdőmérnök - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »