PRO-SPORT

Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

TKT 2011.: Bácsbokod ismételt, Bácsalmás második

tkt_2011.3._eredmenyhirdetes.jpg

Szeret minket az Isten!

Bácsalmáson, ezt már egy évvel korábban, 2010. júniusában az első, majd szeptemberben a második TKT lebonyolítása után is megállapítottuk, amikor a játéknapok előtti szeles, esős időt a kézilabdatornák idejére remek, napfényes idő váltotta és a bácskai sportesemény zavartalanul, lebonyolódhatott.

De így volt ez az idei, immár a harmadik alkalommal megrendezett leány utánpótlás kézilabdatorna esetében is. Az országos viharok, hatalmas esőzések ígéretével ellentétben, ha nem is rekkenő hőségben, de itt a bácskai vidéken sportolásra remek időben kerültek lejátszásra a Tanévzáró Kézilabda Torna mérkőzései, az idén nyolc csapatra tervezett, végül is négy együttes - Bácsalmás, Bácsbokod, Nemesnádudvar, Tompa - részvételével jó hangulatban lezajlott leány kézilabdatorna.

A fentiek alapján, már most biztosra vehetjük, hogy szeptemberben, immár negyedik alkalommal, is labdapattogástól lesz hangos a PVSE pálya, remélhetőleg a bácskai vidéken szóba jöhető nyolc leány csapat - Bácsbokod, Bácsalmás, Nemesnádudvar, Tompa, Csávoly, Madaras, Jánoshalma és Hercegszántó - részvételével. Ennek, mint fent már említettem, az időjárás biztosan nem lesz akadálya: szeret minket az Isten!

Tanévzáró Kézilabda Torna

Bácsalmáson, csatlakozva a megyei kézilabda szövetség utánpótlás-nevelési programjához 2010-ben a PVSE kézilabda szakosztály szervezésében került megrendezésre első alkalommal a TKT. A tanév végén, „Tanévzáró" a tanév elején, minő fordulat, „Tanévnyitó" Kézilabda Torna, bácskai leány csapatok részvételével, a kézilabdasport népszerűsítése, az utánpótlás csapatok versenylehetőségének bővítése érdekében.

Azt, hogy a tavalyi két rendezvény jól sikerült, mi sem bizonyítja jobban, hogy az eseményt az idei évben már a megyei kézilabda szövetség is felvette a támogatásra méltó események sorába, amit a szervezők ez úton is megköszönnek.

Majd a tanévnyitón ősszel...

Az viszont, hogy az idén a már remélt nyolc csapat helyett, csak négy vetélkedett a díszes TKT vándorserlegért és az ugyancsak díszes érmekért, az nem a rendezők hibája, de az őszi összejövetelen végre ez is összejöhet, mert az, hogy az ősszel is lesz TKT, az egészen biztos...

Az idei Tanévzáró Kézilabda Torna június 25-én, szombaton került megrendezésre. Az erőviszonyokat nézve, nem okozott nagy meglepetést, hogy  a bácskai kézilabdázás "körzetközpont", Bácsbokod pontveszteség nélkül megvédte címét és lett védője a Tanévzáró Kézilabda Torna győztesének felajánlott vándorserlegnek.

tkt_iii._2011.06.25._bajnokcsapat_bacsbokod.jpg

Két bronz után ezúttal második Bácsalmás - edző: Derűs Gábor. A képen az álló sorban középen, Kollár Dalma a torna legeredményesebb játékosa.

tkt_iii._2011.06.25._ii._helyezett_bacsalmas.jpg

Harmadik Nemesnádudvar - edző: Kleinné Simon Zsuzsanna

tkt_iii._2011.06.25._iii._nemesnadudvar.jpg

Negyedik Tompa - edző: Kószó László.

nnarik_petra_a_legjobb_mezonyjatekos_jobbrol_roka_diana_a_legjobb_kapus.jpg

pvse-palya.jpg

Az eredményhirdetésre felsorakozott csapatok tagjait és edzőiket Prókai Károly a megyei kézilabda szövetség elnökségének tagja köszöntötte, majd nyújtotta át az érmeket és az okleveleket, valamint a rendezők különdíjait, amelyeket a legjobb kapus, Róka Diána (Bácsbokod), a legjobb góllövő Kollár Dalma (Bácsalmás) és a legjobb mezőnyjátékos Bennarik Petra (Bácsbokod) érdemeltek ki, kiemelkedő teljesítményükkel. A díjakat, a Bácsalmási Petőfi VSE és a Bács-Kiskun megyei Kézilabda Szövetség ajánlotta fel.

TKT 2011. Eredmények

0930-1005

Bácsalmás

Bácsbokod

10-14

1010-1045

Nemesnádudvar

Tompa

10-1

1055-1130

Bácsbokod

Nemesnádudvar

25-5

1135-1210

Tompa

Bácsalmás

2-17

1220-1255

Bácsbokod

Tompa

13-3

1300-1335

Bácsalmás

Nemesnádudvar

19-4

A mérkőzéseket Bennarikné Romsics Erzsébet, a TKT 2011. bajnok együttesének  edzője vezette, aki csapatával a 2010-2011-es megyei serdülő bajnokságban is első helyen végzett.

A tornát szervezte és az eredményeket - jegyzőkönyvek 1-3, jegyzőkönyvek 4-6 - rögzítette Horvát Attila. A TKT 2011. ranglisták, csapatonként, és az összes gólszerző játékos rangsorba állítása a pro-sport műve...

Tanévzáró Kézilabda Torna 2011.

H

TKT 2011.

1

2

3

4

Gy

D

V

Lg

Kg

Gk

P

1

Bácsbokod

TKT

14-10

25-5

13-3

3

0

0

52

18

+34

6

2

Bácsalmás

10-14

TKT

19-4

17-2

2

0

1

46

20

+26

4

3

N.nádudvar

5-25

4-19

TKT

10-1

1

0

2

19

45

-26

2

4

Tompa

3-13

2-17

1-10

TKT

0

0

3

6

40

-34

0

TKT 2011. -  ... csakhogy ez a tanév is jól végződjön!

pro-sport





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 613
Tegnapi: 1 391
Heti: 4 746
Havi: 12 915
Össz.: 1 024 784

Látogatottság növelés
Oldal: TKT 2011/3: Bokod ismételt, Bácsalmás Második!
PRO-SPORT - © 2008 - 2017 - pro-sport.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: harcsa távcsalik - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »