PRO-SPORT

Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

BÁCS-KUN SPKirályRT

X. évfolyam 7. szám 2005. szeptember 4.
Bácsalmás, Kunbaja Sportlapja
0 0
0 0

Megjelent Az ezredvég sportja

Már elérhető a www.bacskunsport.bacskaisport.hu


Labdarúgás, megyei I. osztály

Győzelem - kilencvenperces kiváló játékkal

Azt erős túlzással sem mondhatnánk, hogy a megyei első osztály nyitó fordulóiban villám rajtot vett két csapat lépett pályára Bácsalmáson a bajnokság harmadik fordulójában. Az újonc hazai együttes bár szemre tetszetősen szőtte játékát, a kapu előtt igencsak elbizonytalanodott, minek következtében két vereséggel rajtolt az új osztályban. Az egykor ugyancsak szebb napokat is megélt Kalocsa az idei év sikercsapatával, Tompával ikszelt, majd idegenben Akasztón vereséget szenvedett. A PVSE csapata most a helyzetek kihasználásán és a hatvanperces tetszetős, legfőképpen eredményes játék hosszán szeretett volna javítani, azt legalább egy félórával megnyújtani, a középmezőnybe törekvő, megfiatalított Kalocsa ellenében. Folytatás a 2. oldalon

Mándity két góljával ismét győzelem

Bácsalmáson, nem kisebb csapatot, mint Akasztó együttesét, a megyei első osztály egyik élcsapatát, fogadták a bajnokság negyedik játéknapján. Azt az együttest, amely az első három fordulóban még pontot sem vesztett, gólt is csak kettőt kapott, 10 adott gól ellenében. Nos az esélyesség terhe nem a PVSE együttesét nyomasztotta. Ennek és az egyre érettebb, fordulóról fordulóra javuló csapatjátéknak, az egyre jobb helyzetkihasználásnak köszönhetően, a PVSE váratlan, ám teljesen megérdemelt győzelmet aratott. Élmény volt Mándityék játékát nézni és a mérkőzés végén ismét felcsattanó tapsot hallani, a hálás nézők részéről. Ez a teljesítmény tényleg szép volt, FIÚK! Folytatás a 4. oldalon

Bácsalmás négyet lépett előre

Ahogy, tippversenyünk egyik, igen tisztelt játékosa mondta, miután nem éppen 100 %-os eredményt ért el a tippelő bajnokság első fordulójában: az utolsókból lesznek az elsők. A magvas közhely a megyei első osztály negyedik fordulójára is igaz, már azt nézve, hogy az új csodacsapat Tompa erejéből mindössze egy gólnélküli döntetlenre futotta hazai pályán, a Tiszakécske ellenében, míg a Soltvadkertről, Solt csapata három ponttal távozott. STE-Solt 1-2. Viszont, a legnagyobb durranás Bácsalmáson volt, ahol az eddig pontot sem vesztő Akasztó simán vereséget szenvedett, az első két fordulóban a megyei első osztály légkörével ismerkedő, PVSE újonc gárdájától 2-1-re! Folytatás a 6. oldalon


Győzelem - kilencvenperces kiváló játékkal

Azt erős túlzással sem mondhatnánk, hogy a megyei első osztály nyitó fordulóiban villám rajtot vett két csapat lépett pályára Bácsalmáson a bajnokság harmadik fordulójában. Az újonc hazai együttes bár szemre tetszetősen szőtte játékát, a kapu előtt igencsak elbizonytalanodott, minek következtében két vereséggel rajtolt az új osztályban. Az egykor ugyancsak szebb napokat is megélt Kalocsa az idei év sikercsapatával, Tompával ikszeltek, majd idegenben Akasztón vereséget szenvedett. A PVSE csapata most a helyzetek kihasználásán és a hatvanperces tetszetős, legfőképpen eredményes játék hosszán szeretett volna javítani, azt legalább egy félórával megnyújtani, a középmezőnybe törekvő, megfiatalított Kalocsa ellenében.

A PVSE szándékát siker koronázta. A játékosok talán belátták: nem a csapatból hiányzó játékosok miatt kell siránkozni, hanem a pályára lépőknek kell a tudásuk legjavát nyújtani és a siker így sem maradhat el. Nos, ez a harcos, egymásért is küzdeni képes hozzáállás, meghozta az első, ilyen játékkal remélhetőleg nem az utolsó győzelmet.

Bácsalmás - Kalocsa 5-2 (3-2) Bácsalmás, 400 néző. Vezette: Tóth Sándor, Szabó Gábor, Vörös Balázs. Bácsalmás: Zsemberi - Rudics, Juhász, Snyehola, Párczen, Páncsics, Kővári, Berényi, Mándity (Krix 88.'), Bögre, Tóth F. (Varga 89.'). Edző: Kővári Péter. Kalocsa: Szabadi - Tóth D. (Bréti 70.'), Kovács, Varjú, Villám, Balogh (Húsvéth 60.'), Taba, Palenyik (Fuszenecker 70.'), Keszthelyi, Perity, Kerekes. Edző: Márton Zsolt.

Gólok története: 6. Perc - Bögre Károly, baloldali beadás után 5 méterről a léc alá: 1-0. 8. Perc - Perity Roland 18 méterről, szabadrúgásból a bal felsőbe 1-1. 19. Perc - Perity baloldali szöglet után, a bal alsóba kotorta: 1-2. 39. Perc - Tóth Ferenc jobb oldali szöglet után, a jobb alsó sarokba fejelte: 2-2. 45. Perc - Tóth Ferenc jobb oldali beadás után, a jobb alsó sarokba lőtte: 3-2. 53. Perc - Bögre Károly jobb oldali beadás után, a kapu közepébe helyezte: 4-2. 69. Perc - Juhász Róbert, 18 méterről, szabadrúgásból, a sorfal mellett, bombagól a bal alsó sarokba: 5-2!!! Sportszerű mérkőzésen, a PVSE kiváló csapatjátékot bemutatva, megérdemelt győzelmet aratott.

A mérkőzés története: Az előző mérkőzéseken már látott, ügyes támadójátékkal kezdett a PVSE. A 3. percben Berényi 20 méterről leadott lövése még célt tévesztett ugyan, ám nem kellett a hazai gólra sokat várni, bár az 5. percben Perity tálalt forintos labdát Polenyik elé, akinek gyenge lövését Zsemberi biztosan védte. 6. perc - Páncsics akciózott a baloldalon, majd őrzőjétől megszabadulva a kapu elé lőtte a labdát és a berobbanó Bögre 5 méterről a léc alá perdítette: 1-0. A gól után a megnyugvás helyett, tízperces kapkodás lett úrrá a PVSE csapatán, amelynek következtében a vendégek egyenlítettek, majd javukra fordították a mérkőzés állását. 8. perc - Szabadrúgáshoz jutott a Kalocsa, a kapuval szemben, 18 méterről. Perity a sorfal felett, a bal felső sarokba zúdította a labdát: 1-1. 19. perc - a kibontakozó hazai támadás közben Snyehola veszítette el a labdát, ám a kibontakozó gólveszélyes támadást, Rudics remek keresztezéssel szögletre hárította, ám a vendégek gólját csak késleltette, de az nem maradt el. A szögletből beívelt labda átszállt a védők felett, és az őrizetlenül hagyott Perity a kapu bal alsó sarkába kotorta: 1-2. Úgy látszik, ez a malőr felpaprikázta a hazai játékosokat, mert ettől kezdve kettőzött erővel, ügyes kombinációkkal nemcsak veszélyeztették Szabadi kapuját, de a szünetig kétszer is mattolták a kapust. 21. perc - Kővári remek indítással szöktette a védők közül kilépő Mándityot, aki senkitől sem zavarva lőhetett, ám lövését Szabadi hárította. 23. perc - Mándity bedobását követően Kővári lövését fogta a vendégek kapusa. 26. perc - Bögre balról, szabadrúgásból ívelte a labdát a kapu elé, ám Tóth 5 méterről a kapu fölé fejelte. 29. perc - Kővári jó 30 méterről bikázta kapura a labdát, és a bal felső sarokra tartó labdát, Szabadi, ha nehezen is, de szögletre tolta. 30. perc - Polenyik jobbról ívelte kapu elé a labdát, és Perity fejesét kellett hárítani Zsemberinek. 39. perc - a PVSE, lankadatlan támadókedvét siker koronázta. Baloldalról, szögletből, Bögre ívelte kapu elé a labdát és a jól helyezkedő Tóth a jobb alsó sarokba fejelte: 2-2. 45. perc - Párczen szerelte a kalocsai támadást kezdeményező játékost, a jobb oldalon, majd felnézve, a labdát Mándity elé varázsolta. Mándity az alapvonalig tört előre, majd a kapu elé ívelte a labdát és Tóth a jobb alsó sarokba lőtte, beállítva a félidei eredményt: 3-2!

A második félidő első percei kiegyenlített erők küzdelmét hozta. Jelentősebb eseményt Rudics sérülése jelentett az 50. percben, ám Janit keményfából faragták. Néhány perces ápolás után visszatért a pályára, és folytatódott a fieszta. 53. perc - Mándity játszotta magát tisztára a jobb oldalon, majd kapu elé ívelt labdáját Bögre a védőktől nem zavarva a kapu közepébe helyezte: 4-2. 56. perc - Bögre balról végezhetett el szögletet. Belőtt labdáját Kővári kapu fölé lőtte. 57. perc - Ügyes Páncsics, Kővári, Bögre összjáték végén Bögre lövését szabadi vetődve védte. 68. perc - a PVSE jutott szabadrúgáshoz a jobb összekötő helyéről, 26 méterre a kaputól. Rudics jobb alsó sarokra helyezett lövését Szabadi vetődve védte. 69. perc - A kapura törő Bögrét szerelik szabálytalanul a kalocsai védők középen, a kaputól 22 méterre. Kővári Péter játékos-edző, a szabadrúgás elvégzésére a fiatal Juhász Róbertet jelöli ki. A nézőtéren ezért nem tetszésüket kifejező szurkolók szava csak akkor akadt el, amikor Robi jobbal, bődületes erővel meglőtt labdája, ágyúgolyóként a bal alsó sarokba vágódott: 5-2.

A vendégek a 70. percben még kettős cserével próbálták a hátrányukat csökkenteni, ám hiába. Ezen a mérkőzésen, a két pontrúgás után elkövetett gyermeteg hibát leszámítva, a sziklaszilárd védelem mellett, remek támadójátékot bemutató PVSE ellen lehetetlenre vállalkoztak. A hazai csapatnak ezt a játot kellene állandósítani, hogy a PVSE megyei első osztályú szereplését elhamarkodott lépésnek ítélők is meghajoljanak a csapat képességei előtt. Kezdetnek nem rossz ez a teljesítmény, amit az is bizonyít, hogy a két hazai játékos, Tóth és Mándity cseréje, vastaps mellet bonyolódott le. Ilyen is régen volt, és remélhetőleg ez sem utoljára, a mainál is népesebb közönség részvételével.

Kitűnt: a PVSE csapata, különösen Rudics, Snyehola, Párczen, Mándity, Bögre illetve Perity. Sárga lap: Berényi Tóth illetve Polenyik,

Kővári Péter- Kiváló játékerőt képviselő csapatot győztünk le. Ilyen akarattal és koncentrációval szép jövő előtt áll a PVSE együttese. Márton Zsolt- Megérdemelt hazai siker született, a megfiatalított csapatommal szemben. A gólokat egyéni hibák előzték meg.

Tóth Niki sem vonta el a figyelmüket

A megyei serdülő bajnokság déli csoportjában is zajlik a pontvadászat, a csapatok túl vannak már a 2005-2006-os bajnoki év őszi idényének harmadik fordulóján is. Ez utóbbin: PVSE - Szeremle 8-0. A három mérkőzés mérlege: 3 győzelem, 9 pont, gólkülönbség 28-0! Azért az örömbe egy kis üröm is került: a PVSE együttese ugyanis már túl van egy előrehozott mérkőzésen is, ahol mindjárt két gólt kapott egy ellenében, azaz Nemesnádudvaron, vereséget szenvedett!

Amint a Tompa elleni mérkőzésről már beszámoltunk, Józsa Patrikék 11 gólt rámoltak be a vendégek kapujába, bár a vendégeknek is volt egy-két ígéretes helyzetük, ám a hazai kapu érintetlen maradt. A második fordulóban, a győzelem reményében látogatott Érsekcsanádra a PVSE és nem okozott csalódást. Csakhogy hét közben, Nemesnádudvaron is pályára léptek a fiúk és a várakozással ellentétben vereséget szenvedtek egy harmatgyenge játékkal. Az Érsekcsanádon lejátszott újabb fordulóban aztán feledtették a két nappal korábbi fiaskót.

Érsekcsanád - Bácsalmás 0-9 (0-6) Vezette: Allaga István. Érsekcsanád: Csiki - Szabó, Bajnok, Rápics, Berta, Szanyi, Schultz, Sőke, Vidákovics, Karaszi, Tóth-Apáti. Bácsalmás: Prikidánovics T., - Paplógó G., Németh, Eckert D., Barcsák G., Varga, Józsa P., Eckert N., Kazi Z., Novák, Horváth. Csereként pályára létek még: Vancsik, Tóth, Turcsányi, Kovács, Bajusz, Bencsei illetve Gregó Márk. Gólszerzők: Kazi Zorán 4, Horváth Zoltán 2, Józsa Patrik, Eckert Norbert, Novák Dávid 1-1.

Bácsalmás - Szeremle 8-0 (5-0) Vezette: Csovcsics Róbert. Bácsalmás: Prikidánovics - Paplógó G., Kazi, Eckert D., Barcsák G., Varga, Józsa P., Eckert N., Manz, Szemán, Horváth. Edző: Narancsik Máté. Szeremle: Frühtvirt - Urbán, Körbei, Nasztényi, Elek, Domokos, <b> Tóth Nikolett, </b> Adorján, Gedovics, Majoros, Szabó I. Edző: Farkas László. Csereként lépett pályára: Bedzsula, Paplógó L., Német, Szappanos illetve Tóth M., Lukács, Túri, Hegyi D., Trszkics, Hegyi R., Szabó Sz. Gólszerzők: Eckert Norbert 3, Józsa Patrik 2, Eckert Dávid, Barcsák Gábor, Horváth Zoltán 1-1.

Arra már a bácskai régióban is láthattunk példát, hogy labdarúgó mérkőzésen játékvezetőként, mint első asszisztens működött közre a női nem egyik kiválósága. Sőt arra is volt példa, hogy Kelebián egykor női edzője volt a csapatnak, Bóna Margit személyében - aki mellesleg napjainkban Csávolyon kézilabdázik. Női játékost, azonban, legalábbis Bácsalmáson, még nem láthattak a nézők a pályán. Nos, ezen is túl vagyunk. Ilyen szempontból érdekes mérkőzésnek ígérkezett a Bácsalmás - Szeremle összecsapás, ahol a vendégek együttesében Tóth Nikolett, kezdőként futott ki a pályára, ám Barcsák Gáborékat nem tévesztette meg ez a „fondorlatos" taktika. Tóth Niki egy tündéri leányzó, ám a PVSE játékosainak figyelmét nem tudta elterelni a játék lényegéről, a gólról. Vagy mégis?

Narancsik Máté:- Közepes teljesítménnyel, szertelen, öncélú játékkal sikerült egy tehetséges csapatot legyőzni. A csapatból csak Paplógó Gábor, Barcsák Gábor, Manz Tamás és Eckert Dávid játékát emelném ki. Farkas László:- Bár csapatom minden tagja derekasan küzdött, megérdemelten nyert az ellenfelünk. A bátmonostori labdarúgás megszűnésével, az első olyan évet kezdtük, a 2005-2006-os bajnoki évben, amely a Szeremle és Bátmonostor játékosaira épül - Szeremlén. Az utánpótlás korosztályunk roppant népes és a játékosok versenyhelyzetben vannak a csapatba kerülésért is. Ennek pozitív hatása már most körvonalazódik. A harminc főt számláló ifjúsági együttesünk például a megyei második osztály déli csoportjában a második helyen áll.

Mándity két góljával ismét PVSE győzelem

Bácsalmáson, nem kisebb csapatot, mint Akasztó együttesét, a megyei első osztály egyik élcsapatát, fogadták a bajnokság negyedik játéknapján. Azt az együttest, amely az első három fordulóban még pontot sem vesztett, gólt is csak kettőt kapott, 10 adott gól ellenében. Nos az esélyesség terhe nem a PVSE együttesét nyomasztotta. Ennek és az egyre érettebb, fordulóról fordulóra javuló csapatjátéknak, az egyre jobb helyzetkihasználásnak köszönhetően, a PVSE váratlan, ám teljesen megérdemelt győzelmet aratott. Élmény volt Mándityék játékát nézni és a mérkőzés végén ismét felcsattanó tapsot hallani, a hálás nézők részéről. Ez a teljesítmény tényleg szép volt, Fiúk!

A mérkőzés előtt a vendégek szakosztály-igazgatója Judák László, és Szmutka János a 70-80 vállalkozót tömörítő, a csapatot támogató Baráti Kör elnöke, egybehangzóan így vélekedett az esélyekről: - A bajnokságban a csapat elé tűzött cél a 4-6. helyezés. Miután mindenki egészséges, játékra kész, a mérkőzésen győzelmet, de minimum egy pontot szeretnénk szerezni. Vankó László a hazai együttes szakosztályvezetője sem adta alább az esélyeket latolgatva: - Győzelmet várunk az egyre jobb teljesítményt nyújtó csapatunktól, bár ez nem lesz egyszerű dolog egy kiváló rajtot vett Akasztó ellen. Zsivanov Ferenc az egyesület alelnöke már egy döntetlennel is elégedett lenne, ám mint mondja a PVSE győzelemre játszik. Rudics János, az elmúlt években inkább a támadójátékban jeleskedő, átmenetileg a hátvédsorba „száműzött", hazai kitűnőség egyszerűen kijelentette: győzünk! Nos a mérkőzésen, a hazai remények váltak valóra, egy jó iramú, változatos, izgalmas mérkőzésen. Az akasztói csapat pedig az eddig kapott góljait megduplázta.

Bácsalmás - Akasztó 2-1 (1-1) Bácsalmás, 350 néző. Vezette: Ignácz József, Narancsik Beáta, Krizsán Péter. Bácsalmás: Zsemberi - Marcsó, Rudics, Snyehola (Varga 68.'), Párczen, Páncsics (Krix 84.'), Kővári, Juhász, Mándity, Bögre, Tóth. Edző: Kővári Péter. Akasztó: Kovács L. - Varga, Lehota, Megyes, Béleczki (Németh 72.'), Filus, Hambalkó, Csehi, Lázár (Judák 86.'), Supka, Antal (Kovács N., 46.'). Edző: Újvári Gábor. Gólok: 12. perc: Mándity 20 méterről, a kifutó kapus felett a kapu jobb oldalába 1-0. 14. perc: Filus balról éles szögből 1-1. 61. perc: Bögre balalsó sarokra helyezett büntetőjét Kovács védte. 65. perc: remek kiugrás végén Mándity a jobb alsó sarokba 2-1. Kitűntek: Marcsó, Rudics, Snyehola, Párczen, Kővári, Mándity, Tóth illetve Kovács L., Lehota, Béleczki, Filus, Csehi. Sárga lap: Snyehola 8.', Rudics 56.', Mándity 86.' illetve Antal 28.', Varga 90.'.

A mérkőzés története:

A vendégek kezdték a játékot, majd a 2. percben már Bögre vehette célba Kovács kapuját, de a kapus mentett. Az akciót követően Bögre alá pakoltak a védők, a síp azonban néma maradt. 4. perc - Baloldalról, szabadrúgásból, Filus ívelte kapu elé a labdát, ám Antal a kapu mellé fejelte. 5. perc - Antal, szállt bele Rudicsba, lap nélkül. 8. perc - az elkövetkező percekben a PVSE akciózott a baloldalon, különösebb eredmény nélkül, míg egy ígéretes vendégtámadást Snyehola állított meg - egy sárgalapos szereléssel. A támadásban lévő vendégek akcióit előbb Zsemberi tette ártalmatlanná, majd lesállás ténye miatt hárult el a veszély a hazai kapuról. 12. perc - A jól záró hazai védelmen akadt el a labda, amely Kővári Péter mesteredzőhöz került. Nem a cserepad előtt. Kővári edző ugyanis egyre jobb formában az utóbbi mérkőzéseken ismét a pályáról dirigálja a csapatot. Most is ezt tette. Fuss Robi, fuss! - szólt Mánditynak, aki a felező vonal mögül startolva, szélvész gyorsan vágtatott a jobb oldalon, majd Kőváritól a labda is megérkezett a védők mögé, Mándity elé és már Kovács kapusnak is indulni kellett a rá leselkedő veszély elhárítása, ám ő is elkésett. Mándity felnézett és a kapujából kifutó félúton lévő kapus felett jó 25 méterről a kapu jobb oldalába emelte a labdát: 1-0. Örömködésre nem sok időt hagytak Csehi Istvánék, mert a középkezdést követően nem sokkal, egy baloldali akció végén, Filus éles szögből bevette Zsemberi kapuját: 1-1. A hazai nézők bánatára, ám a PVSE játékosait nem törte le az egyenlítő gól. Balról Páncsics, jobbról Mándity mutatott be remek akciókat, míg a védelem és a középpályások ügyesen zárták le a kapuhoz vezető utat. A vendégeknél Filus a bal, Béleczki és Csehi jobb oldalon vezetett támadásokkal veszélyeztettek. 25. perc - Béleczki a jobb összekötő helyéről, 20 méterről vállalkozott lövésre. A léc alá tartó labdát Zsemberi szögletre tolta. 29. perc - Juhász, Párczen Kővári volt a labda útja, aminek végén, az edző lőtt kapu fölé. 33. perc - Lázár beadása után, Antal lesállása miatt a PVSE végezhetett el szabadrúgást. 38. perc - Kővári remekül indította Páncsics Janit, aki szorongatott helyzetben a kapu jobb felső sarka mellé lőtte a labdát. 41. perc - Béleczki Zsemberi felett akarta a kapuba emelni a labdát, ám a hazai kapus ártalmatlanná tette a szándékot, biztos kézzel húzta le a légtérből a játékszert. 44. perc - Varga 35 méterről vette célba Zsemberi kapuját, ám a labda, kapu fölé szállt.

A 47. percben, Marcsó hazaadása okozott zavart a hazai védelemben. Zsemberi, ha nehezen is, de bedobásra mentett. 52. perc - Filus tarolta le Párczent a jobb oldalon. Bögre beadására Tóth emelkedett remek ütemben és a fejesét Kovács csak néhány sikertelen kísérlet után tudta birtokba venni. 53. perc - Bögre jobb oldalról kapu elé lőtt labdáját a védők a mezőnybe vágták. 56. perc - Lehota jobbról belőtt labdáját Kővári fejelte ki a mezőnybe. 59. perc - hazai szöglet balról. Bögre beívelése után a védők kivágják a labdát, pontosan Snyeholához. Páncsics Janival kényszerítőzve kapura tört, ám lövésre már nem maradt ideje. Buktatták a tizenhatoson belül. A büntetőt Bögre végezte el és a gyengén a kapu bal alsó sarkára helyezett labdát Kovács megfogta. A hazai vezető gól tehát elmaradt, de csupán csak annyi időre, míg a vendégek is elvégeztek egy szögletet, különösebb eredmény nélkül. 65. perc - Juhász hozta ki a védők vonalából a labdát, majd szöktette a felező vonal mögül induló Mándityot a jobb oldalon. Robi lefutotta védőjét majd 8 méterről, Kovács kapus mellett a jobb alsó sarokba lőtte a labdát: 2-1! Ismét vezetést szerzett a PVSE, sőt a vezetés megszerzése után sem állt be védekezni. 69. perc - Előbb Tóth fejesét védte Kovács, majd a kipattanó labdát Páncsics küldte vissza a feladónak, ám Kovács ezt is védte. A mérkőzés utolsó húsz percében az Akasztó is több támadást vezetett már, ám a hazai védelem sziklaszilárdan verte vissza a vendégek rohamait. 81 perc - Lázár kapura lövése suhant el a kapu mellett. 82. perc - Tóth tálalta a védők közül kiugró Bögre elé a labdát, ám Bögre emelése kapu fölé szállt. 83. perc - Páncsics futotta le őrzőjét, és a keresztező védők szögletre mentettek. 85. perc - Bögre került ismét helyzetbe, végül az utolsó pillanatban hosszan szöktette magát és Kovács kapus kezében landolt a labda.

Összességében, a hazai remények váltak valóra, egy jó iramú, változatos, izgalmas mérkőzésen. A mérkőzés remek propagandája volt a labdarúgásnak, amely előadásban ezúttal a hazai csapat játékosai játszották a főszerepet, és a PVSE csapata sokat fog még erősödni. Az már most garantált, hogy a következő mérkőzésen legalább egy Hercz-cel magasabb hullámhosszon pörög majd. Fejlődik a csapat, kezd igazi CSAPAT-tá válni. Már nem csak szépen játszik, de eredményesen is, már ami a góllövést illeti. Már nemcsak hatvan, de olykor 95 percig is. Csak ezek után nehogy azt higgye mindenki, hogy már csak be kell futni a pályára és megvan a három pont. Továbbra is ezt a harcos, egymásért is küzdeni képes játékosok alkotta csapatot szeretnénk látni a pályán, és akkor a bajnokság végén a remélt siker sem maradhat el.

Zsivanov Ferenc: - A pontszerzésben reménykedtem, ám örülök, hogy a csapat játékosai nem elégedtek meg az egy ponttal. Judák László: - A hazai csapat akaratán múlott a győzelem sorsa. Nálunk nem láttam azt az elszántságot, ami a sikerünkhöz vezetett volna. Persze három győzelem után, ez már törvényszerűnek is mondható. Újvári Gábor: - Saját magunkat vertük meg! Mándity Róbert - Győzelmünk záloga a lelkesebb játékunk volt. Van tartása a csapatnak, védelmünk remekül helytállt, innen tudtunk indítani remek támadásokat.

Bácsalmás négyet lépett előre

Ahogy, tippversenyünk egyik, igen tisztelt játékosa mondta, miután nem éppen 100 %-os eredményt ért el a tippelő bajnokság első fordulójában: az utolsókból lesznek az elsők. A magvas közhely a megyei első osztály negyedik fordulójára is igaz, már azt nézve, hogy az új csodacsapat Tompa erejéből mindössze egy gólnélküli döntetlenre futotta hazai pályán, a Tiszakécske ellenében, míg a Soltvadkertről, Solt csapata három ponttal távozott. STE-Solt 1-2. Viszont, a legnagyobb durranás Bácsalmáson volt, ahol az eddig pontot sem vesztő Akasztó simán vereséget szenvedett, az első két fordulóban a megyei első osztály légkörével ismerkedő, PVSE, újonc gárdájától 2-1-re!

A további eredmények: Kunszállás - Dusnok 5-1. Kerekegyháza - Szabadszállás 5-0. Kalocsa - Kiskunfélegyháza 1-2. Izsák - Nemesnádudvar 3-1. Amint a megye déli régiójában található csapatok eredményeit nézzük, Bácsalmás kivételével elég lehangoló. A bácsalmási siker taglalása előtt, némi ízelítőt adunk a negyedik forduló után kialakult sorrendről. Amint a tabelláról leolvasható csak a Kiskunfélegyháza, a Tiszakécske, valamint jelen állapotában sereghajtó Nemesnádudvar és a Szabadszállás együttese őrizte meg a három forduló eredményei alapján kialakult helyezését. A legnagyobbat ugrott előre a tabellán Bácsalmás, a 12-ről a 8-ra, míg soros ellenfele, az akasztói csapat a hátramenetben tett meg három „lépést"

A táblázat: helyezés a 4. forduló után (3. forduló után), mérkőzés, győzelem, döntetlen, vereség, rúgott illetve kapott gól, gólkülönbség, pont, teljesítmény %.                                              

1 (1)  Kiskunfélegyháza 4, 4, 0, 0, 14-3 = 11, 12, 100

2 (3)  Solt 4, 3, 1, 0, 11-7 = 4, 10, 83

3 (4)  Izsák 4, 3, 0, 1, 14-5 = 9, 9, 75

4 (5)  Kunszállás 4, 3, 0, 1, 12-4 = 8, 9, 75

5 (2)  Akasztó 4, 3, 0, 1, 11-4 = 7, 9, 75

6 (8)  Harta 4, 2, 1, 1, 13-6 = 7, 7, 58

7 (6)  Soltvadkert 4, 2, 0, 2, 7-6 = 1, 6, 50

8 (12) Bácsalmás 4, 2, 0, 2, 9-11 = -2, 6, 50

9 (7)  Kiskőrös 4, 2, 0, 2, 4-9 = -5, 6, 50

10 (10) Tiszakécske 4, 1, 2, 1, 3-3 = 0, 5, 42

11 (9) Tompa 4, 1, 2, 1, 8-7 = 1, 5, 42

12 (14) Kerekegyháza 4, 1, 1, 2, 6-8 = -2, 4, 33

13 (11) Dusnok 4, 1, 0, 3, 6-11 = -5, 3, 25

14 (13) Kalocsa 4, 0, 1, 3, 5-12 = -7, 1, 8

15 (15) Nemesnádudvar 4, 0, 0, 4, 4-12 = -8, 0, 0

16 (16) Szabadszállás 4, 0, 0, 4, 1-20 = -19, 0, 0

Narancsik Beáta - atlétikától, a labdarúgásig

A megyei serdülő bajnokság Déli csoportjában lejátszott Bácsalmás - Szeremle mérkőzésen, szombaton a vendég együttesben pályára lépett egy leányzó is, Tóth Nikolett. Szó se róla, a szabályok lehetővé teszik. E tény kapcsán került említésre Bóna Margit, aki egykor a Kelebia felnőtt labdarúgóinak volt a trénere. Mit ad Isten, a Bácsalmás - Akasztó megyei első osztályú ifjúsági mérkőzésen játékvezetőként, a felnőttek összecsapásán első számú asszisztensként Narancsik Beáta működött közre. Így van ez kérem, ha egy bolt beindul... Ma már úgy tűnik a női nem tagjai a labdarúgás minden területéből részt kérnek. A csinos sporttársnővel a 2-1-es hazai győzelemmel végződött Bácsalmás - Akasztó mérkőzés után beszélgettünk.

- Ha szabadna megkérdezni az anyakönyvi adatokat, nagyon megköszönném! - Kiskunhalason születtem 1986. március 17-én.

- Milyen sportolói múlt vezetett a labdarúgáshoz, ezen belül a játékvezetéshez? - Nyolc évig atletizáltam, sprinterként és soha nem rúgtam labdába. Édesapám viszont labdarúgó játékvezető volt, aki bevezetett a labdarúgás, a játékvezetés rejtelmeibe és nagyon megszerettem ezt a tevékenységet. Négy éve vezetek, jelenleg a megyei első osztályban ifjúsági mérkőzéseket, míg a felnőtteknél, mint asszisztens működök közre.

- Egy labdarúgó, ha csukát húz a lábára, minimum válogatott labdarúgó szeretne lenni. Önnek játékvezetőként milyen céljai vannak? - Jövőre szeretnék felkerülni az országos keretbe, távolabbi célként, pedig Európa-bajnokságon, világbajnokságon is részt venni.

- Sok sikert, kitartást a célok megvalósulásához! Befejezésül, milyennek látta a Bácsalmás - Akasztó mérkőzést játékvezetői szemmel? - Hajtós, jó iramú mérkőzés volt, amelynek második félideje volt a jobb. Ekkor a játékkal is többet törődtek a játékosok, azaz a labda lett a főszereplő.

Bírónő, köszönjük!

Védelmek jeleskedtek Tompán

A megyei első osztály negyedik fordulójában Tompa együttese, a Tiszakécskét fogadta. A vendégek teljesítményét, hasonlóan a hazaihoz, egy-egy győzelem, döntetlen és vereség jellemezte az összecsapás előtt, amely az erőviszonyokat tekintve kiegyenlített erők küzdelmét ígérte. A Tiszakécske a kiváló védőjátékára (gólkülönbség: 3-3), míg a Kószó-legénység, a kiváló támadójátékára (gk: 8-7), alapozva, joggal számíthatott pontszerzésre. Nos, az előzetes várakozásokat, ahogy tudósítónk írja, a mérkőzés igazolta. Azonban, a körülmények ismeretében a gólnélküli döntetlen a Tompa együttesének fájhat jobban.

Ugyanis a vendégek, az „idegenben jó az iksz" taktika alapján valóban elégedettek lehetnek, ám az a csapat, amely a veretesebb helyezések egyikéért küzd a bajnokságban, annak hazai pályán szinte nem lenne szabad pontot veszíteni. A Tompán pályára lépő együttesek a begyűjtött egy-egy pont ellenére, a tabellán egy-egy helyezéssel hátrább nyertek besorolást. Tompa 10., Tiszakécske a 11. helyen várhatja az ötödik fordulót.

Tompa - Tiszakécske 0-0 Tompa, 300 néző. Vezette: Vithman, Serdült, Süveggyártó. Tompa: Cseh - Bálint, Horváth, Kiss (Szilvási), Kósa (Balla Cs), Szabó, Snyehola, Fenyvesi, Beszedics (Horváth T), Pálinkás, Béleczki. Edző: Kószó László. Tiszakécske: Modla - Balla, Forgó (Kriss), Pálinkás (Kővári), Márics, Maczkó, Tóth, Vidakovic, Fórizs, Anka (Makra), Járvás. Edző: Ézsiás Gábor. Sárga lap: Horváth, Snyehola ill. Maczkó, Vidakovic, Anka.

A 0-0-s eredmény ellenére, a mérkőzésre kilátogató háromszáz néző egy hajtós, küzdelmes mérkőzést láthatott, amelyen a gól végig a levegőben „lógott". Azonban a védelmek, talán egy-egy kivételtől eltekintve, mindkét oldalon tökéletesen zártak. 

27. perc - A tiszakécskei Fórizs áthámozta magát a védőkön, de lövését Cseh kapus bravúrral védte. 34. perc - Béleczki tört be a vendégcsapat tizenhatosának jobboldalára, ahonnan bődületes kapufát rúgott. A kipattanó labda Kiss elé került, aki egyből kapura vágta de a feltápászkodó vendégkapus, a játékszert óriási bravúrral szögletre tolta. A mérkőzés legnagyobb helyzete volt.

Összességében a Tiszakécske a mérkőzés folyamán többet birtokolta a labdát, de a hazai együttes veszélyesebben támadott. A mérkőző csapatok egymás védelmét nem igazán tudták megbontani. Így aztán, a kitűnő játékvezetés mellett lezajlott mérkőzésen, igazságos eredmény született. Fábián Mátyás

Megyei serdülő bajnokság, Déli csoport, 3. forduló:

Madaras-Érsekcsanád 6-5, Bácsalmás-Szeremle 8-0, Jánoshalma-Nemesnádudvar 1-2, Gara-Vaskút 5-1, Mélykút-Nagybaracska Csátalja 2-2, Kelebia-Sükösd 2-4, Baja-Tompa 15-0.

Megyei III. osztály, Déli csoport, 3. forduló:

Dávod-Rém 0-3, Dunafalva-Kisszállás 4-2, Jánoshalma-Csávoly 1-4, Borota-Mélykút 2-0, Rémi Öregfiúk-Felsőszentiván 2-8.

Bácsalmás és Tompa továbbjutott

A Magyar Köztársaság Kupa megyei selejtezőjének második fordulóján is túl estek a csapatok. A www.bkmlsz.hu honlapján már néhány eredmény olvasható, de nem a teljes mezőny eredménye. Úgy tűnik az információ áramlását elősegítendően, az egyesületek birtokába adott mobilok, nem az illetékesek kezébe kerültek. Azt azért tudhatjuk, hogy Bácsalmás a megyei második osztályban vitézkedő Bácsborsód otthonában lépett pályára és 5-1-re győzött. Továbbá azt is tudhatjuk, tompai tudósítónknak köszönhetően, hogy Tompa együttese, Kelebián nyert 3-1-re. Könnyen előfordulhat, hogy a kupa harmadik fordulójában, a Tompa-Bácsalmás bajnoki összecsapás első „visszavágóját" még az idén ősszel lejátsszák a csapatok.

Kelebia - Tompa 1-3 (1-2) Kelebia, 100 néző. Vezette: Suba, Hegyi, Bánfi. Kelebia: Vasuth - Rudics (Fődi), Szabó (Kazi), Fodor, Sulomán, Kollár, Andróczki, Dulics, Csamangó, Kollár (Patocskai), Ürmös. Edző: Molnár László. Tompa: Cseh - Bálind, Szakács, Horváth, Kiss, Kósa, Szabó, Snyehola, Pálinkás (Selymes), Balla (Szilvási), Béleczki. Edző: Kószó László.

A mérkőzés krónikája

4. perc - Csamangó keverte meg a vendégek védelmét, de a nagy helyzetből mellé durrantotta a labdát. 6. perc - Szabó Kornél cselezte be magát a hazai csapat büntetőterületére, és tizenegy méterről kilőtte a jobb alsó sarkot: 0-1. 8. perc - Szabó Kornél indította az üres területre kiugró Béleczkit, akinek nem okozott gondot Vasuth mellett a kapuba helyezni a labdát: 0-2. 33. perc - Andróczki a vendégek térfelének közepén vezetgette a labdát, amikor váratlanul lövésre szánta el magát és a labda védhetetlenül csapódott a bal felső sarokba: 1-2 Szépségdíjas gól volt. 80. perc - Kósa kicselezte őrzőjét és tizenöt méterről megeresztett nagy erejű lövése a felsőkapufa alsó éléről a gólvonal mögé csapódott: 1-3.

Az enerváltan, minden elképzelés nélkül játszó hazaiakkal szemben a vendégek simán „hozták" a papírformát, ezzel együtt a továbbjutást.

Kézilabda sorsolás - férfi NB II. Dél-nyugati csoport 2005-2006.

A kézilabdajáték ma már szerte a világon, teremsport. Így van ez, hazánkban is. A mérkőzések lejátszására alkalmas sportcsarnokból viszont messze nem áll rendelkezésre annyi, mint amennyire igény lenne. A Magyar Kézilabda Szövetség ennek ellenére, köti az ebet a karóhoz: csak olyan csapatok nevezését fogadja el a különböző bajnoki osztályokban, amelyek rendelkeznek, a szabályban előírt méretű sportcsarnokkal, illetve vállalják, hogy mérkőzéseiket ilyen teremben rendezik, akár a szomszédos településen. Nos, ilyen csapat a Bácsalmási Petőfi VSE együttese is, amely edzéseit, néhány előkészületi mérkőzés kivételével szabadtéren végzi, majd a bajnoki összecsapások lejátszására terembe vonul. A hazai mérkőzések alkalmával például, a bácskai kézilabdasport központjában, Bácsbokodon található sportcsarnokba. A szeptember 10-én kezdődő, 2005-2006-os bajnoki év őszi idényének sorsolását tesszük most közzé.

A mezőny csapatai között, az idén már négy csapat képviseli megyénket - Bácsalmás, Hercegszántó, Kalocsa és Kecel. Baranyát, három pécsi együttes - Újhegyi SK, PEAC, Pécsi KK - és Mecseknádasd fémjelzi. Somogyországot két csapat - Csurgó és Balatonboglár, Zalát, Keszthely, Tolnát Simontornya reprezentálja. Bácsalmás megerősödött együttese az őszi tizenegy mérkőzésen négyszer játszik idegenben: Újhegyi SK (Pécs), Simontornya, PEAC (Pécs) és Balatonboglár otthonában. Hétszer szerepel hazai pályán - Bácsbokodon! Ez akár kedvező is lehet, ám tavasszal a hajrában, visszájára is fordulhat. Akkor csak négyszer szerepel a „megszokott" környezetben...

1.      Újhegyi SK (Pécs) - PVSE szept. 10., 17 óra

2.      PVSE - Kecel szeptember 17., 18 óra

3.      PVSE - Mecseknádasd szept. 24., 13 óra

4.      PVSE - Csurgó október 1., 18 óra

5.      Simontornya - PVSE október 9., 18 óra

6.      PVSE - Hercegszántó október 15., 18 óra

7.      PVSE - Keszthely október 22., 13 óra

8.      PVSE - Pécsi KK október 29., 18 óra

9.      Pécsi EAC - PVSE november 6., 18 óra

10.  PVSE - Kalocsa november 12., 18 óra

11.  Balatonboglár - PVSE november 19., 17 óra

Az ifjúsági együttesek összecsapására a felnőttek mérkőzése után kerül sor, hasonló párosításban.

BÁCS-KUN SPORT

Bácsalmás, Kunbaja és környéke

Internetes sportmagazinja

www.bacskunsport.bacskaisport.hu





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 585
Tegnapi: 498
Heti: 1 083
Havi: 15 137
Össz.: 965 980

Látogatottság növelés
Oldal: Bács-Kun Sport X./7. 2005.09.04.
PRO-SPORT - © 2008 - 2017 - pro-sport.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: jávor lászló testnevelő - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »