PRO-SPORT

Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

kezis_figura.png

Megyei serdülő bajnokság Dél: PVSE - Kelebia 6-2 (3-1)

Két helyet ugrott előre a PVSE csapata

7. forduló: eredmények, tippek

Bácsalmás

Kelebia

6-2

Madaras

Bácsbokod

1-7

Nagybaracska

Nádudvar

2-5

Szeremle

Tompa

3-2

Szabadnapos

Sükösd


Labdarúgás A bajnokság hetedik fordulójában, október 11-én, hazai pályán Kelebia verhetőnek ígérkező csapatát fogadta, a PVSE. A napfényes, ám igen hűvös időben elkezdett mérkőzésen, a várakozással ellentétben, a vendégek szerezték meg a vezetést, de a félidő végére Figura Ákos vezetésével kétgólos előnyre tett szert a hazai együttes.

Az első félidő kezdetén tapasztalt néhányperces tétovaságnak már nyoma sem volt a második félidőben és Nincsevics Roland és Schneider Bence alakításainak is köszönhetően további három góllal terhelték meg az egyébként jól védő Dusnoki János kapuját, miközben a Schneider Dániel játékával fémjelezett védelem, akkor is inkább a csereként pályára lépő kapus, csak egyszer hibázott.

A csoport másik mérkőzésén Aladics Tamás csapata meggyőző játékkal aratott ugyancsak fölényes győzelmet Madarason. A Nagybaracska - Nemesnádudvar mérkőzés eredménye nem ismert, de nem lennénk meglepve, sőt szomorúak sem lennénk miatta, ha az összecsapás tízgólos különbségű vendégsikerrel végződne. (Nádudvar győzelme valóban nem volt kérdéses, ám csak háromgólosra sikeredett...) A pontveszteség nélkül listavezető Tompa csapata vasárnap Szeremlén lép pályára és győzelme várható - a pro-sport tippje szerint, ám lássuk, mi történt? Szeremle győzött, az eddig még pontot sem vesztett tompai csapat. Kószó László csapata 3-0-s hátrányba került harmincpercnyi játékidő alatt. az első félidőben kettőt lefaragtak ugyan, de egyenlíteni már nem tudtak, a folytatásban már nem esett több gól...

A PVSE győzelmének köszönhetően két helyet ugrott előre a bajnoki sorrendben, a baracskai mérkőzés végeredményének ismerete nélkül is, ám ha a fent leírt módon ér véget a mérkőzés, (sajnos nem a várakozásnak megfelelően végződött) Nincsevics Roliék helyet cserélnének a 'baracskai csapattal és a hatodik helyen várnák a harmadik helyen hármas holtversenyben tanyázó Szeremle - amely a listavezető Tompát is legyőzte - elleni következő ugyancsak hazai pályán zajló mérkőzésüket október 22-én, szombaton, 10 órakor.

11.10.14._pvse_-_kelebia_6-2_3-1.jpg

A csapat szombati teljesítménye sokkal jobb volt, mint a mérkőzés után készűlt kép minősége... Viszont. ha október 22-én is hasonló rossz minőségű képpel tudnánk szolgálni, ám ismét nyernének a fiúk, gondolom azt a fene sem bánná...

Egyre javuló teljesítményt nyújtva Bácsalmás végre megszerezte a 2011-2012-es bajnoki év első pontját, ami természetesen így nem igaz, hisz már az első már a Madaras ellen megszületett, viszont csak most sikerült, most aztán hármat is, már olyan pontokat szerezni, amely a versenykiírás szabályainak is megfelelő feltételek mellett született:

Bácsalmás - Kelebia 6-2 (3-1)

Bácsalmás, vezette: Kovács Árpád. Bácsalmás: Balogh Benjamin (Kerényi Dominik 68.') - Schneider Dániel, Phendler Flórián, Mátrai Roland (Laczkó Gábor 65.'), Németh Olivér, Schneider Bence, Nincsevics Roland, Koncsok Erik, Demeter Róbert (Rapcsák Balázs 80.'), Figura Ákos (Páncsics Bence 68.'), Szabó László. Edző: Bögre Károly. Kelebia: Dusnoki János - Miklós-Balogh Máté, Tóthvásárhelyi Viktor, Kátai István, Gyulavári Tamás, Fülöp Henrik, Jakus Dávid (Varga Ádám 71.'), Szmolenszki Ákos, Balogh Dávid (Gilicze Lajos 55.'), Balogh-Szabó Bence, Szabó Valentin. Edző: Balogh Marcel.

Gólszerzők: Figura Ákos 2, Nincsevics Roland 2, Koncsok Erik, Demeter Róbert illetve Balogh-Szabó Vince, Kátai István.

Mérkőzés, percről-percre

1-30. perc: 0-1, 2-1 A mérkőzés első gólszerzési lehetősége a 4. percben rögtön góllal is végződött. Na, ettől a cserepad melletti fák árnyékában nem lett elviselhetőbb, az itt álldogáló ember számára, hisz a hazai csapat volt a szenvedő fél, Schneider Dániel irányította védelem hibájából is. A szabadrúgásból a hazai védők mögé belőtt labdára Balogh-Szabó Bence a védőket faképnél hagyva szabadon rajtolhatott a labdára, majd a kifutó Balogh Benjámin felett ügyesen a kapuba emelte: 0-1. Az, hogy ez egy védelmi hiba volt, mi sem jellemzi jobban, hogy a továbbiakban, jó helyezkedéssel rendre megállítják a kelebiai Leventék támadásait és ebből remek ellentámadásokat indítanak. Így a 10. percben is, amikor Schneider Bence a jobb szélen cseles cselekkel kergeti őrületbe a védőket, majd bár igazából ballábas, most jobbal tálalja a labdát Figura Ákos elé, aki a tizenhatos sarkáról a jobb felsőbe bombázza: 1-1. Majd félórányi PVSE fölényben zajló játékot követően, vezetést is megszerezte a PVSE. Schneider Bence ismétli a 10. perchez hasonló önmagát, ám most a beadása után, a Figura Ákos kapura lövését követően a labda levágódott a védőkről, pechükre pontosan a játékmester Nincsevics Roland elé, aki a tizenhatosról a jobb felső sarokba vágja: 2-1.

31-60. perc: 2-1, 4-1 A hazai csapat ígéretes támadás szövéseit a 40. percben ismét gólöröm követi. Schneider Dani, most nem passzolja le a labdát, maga tör előre a megszerzett labdával, mint amikor edzésen a bójákat,  kerülgeti a az ellenfél játékosait, majd a vendégek tizenhatosa előtt jobbra adja a labdát Figura Ákos elé aki a tizenhatos sarkáról ezúttal sem hibázik, a bal felső sarokba lövi a labdát: 3-1. A rosszul indult, ám jól végződött első félidőt követően, tovább rohamozott a hazai csapat. Figura - Nincsevics összjáték után Demeter Róbert iramodik a védők között, mögé belőtt labdára és lövi a kapuba: 4-1. Egyórányi játék végén Figura Ákos már a harmadik gólját lőhetné, ám a bal alsó sarokra lőtt labdáját Dusnoki Lajos ezúttal szép vetődéssel megfogja.

61-90. perc: 4-1, 6-2 A 71. percben Kátai István szépít: 4-2. A 77. percben egy szép hazai támadást csak szögletre tudtak menteni a vendégek. Korai volt az örömük, hisz Nincsevics jobbról, szögletből beadott labdáját Koncsok Erik a jobb alsó sarokba lövi: 5-2. A végeredményt a középpálya ura, a csapat játékmestere, Nincsevics Roland állítja be a 80. percben: 6-2.

7.

Bácsalmás  

 

6

 

 

1

 

 

0

 

 

5

 

 

11

 

 

27

 

 

-16

 

 

3

Összegzés: a PVSE ma mutatott játéka, amely meghozta a csapat első győzelmét az idei bajnokságban, útmutatásul is szolgálhat a további mérkőzésekre. Hozzá lehetne szokni a látottakhoz: a félidőnként egy bekapott, és félóránként lőtt két PVSE gólhoz. A védelem tengelyében Schneider Dániel támadást is kiválóan segítő játékához, Schneider Bence és Nincsevics Roland támadásszervezésben mutatott játékához, utóbbi Figura Ákos befejező csatárral együtt,  - ketten négy gólt jegyeztek - az ő kiváló helyzetkihasználásukhoz, a gólveszélyes játékukhoz. Leginkább a PVSE győzelmekhez. Na meg kiemelendő az a védőmunka, amit az „aprónépség" bemutat: ha a támadók szerelése egy az egyben ma még nem megy, ketten viszont már rendre sikeresek voltak. Legközelebb Szeremle ellen akár ismételni is lehetne - úgy a pálya mellett álldogálók számára is elviselhetőbb lenne az egyre kellemetlenebb hideg idő is...

pro-sport





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 160
Tegnapi: 279
Heti: 3 159
Havi: 14 154
Össz.: 1 007 680

Látogatottság növelés
Oldal: Megtört a jég: Bácsalmás - Kelebia 6-2!
PRO-SPORT - © 2008 - 2017 - pro-sport.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: harcsa távcsalik - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »